2020. október 19.,
hétfő, Nándor napja

Robotépítő verseny és tánccsoportok is színesítették a rendezvénysorozatot

Hír TV

2019. február 17., vasárnap 13:48

Pénteken kezdődött és egészen vasárnap estig tart a Kultúrházak Éjjel-Nappal nevű programsorozat. Több száz helyszínen várják a közönséget táncházzal, népzenei- és néptánc találkozókkal, valamint farsangi programokkal. Erdőkertesen robot, illetve távirányítós autó futamokon vehettek részt azok, akik megépítették saját eszközeiket.

Már korán reggel bütyköltnek az erdőkertesi kultúrház színpadán. Távirányítású, illetve robotautók épültek. A készítők egész éjjel saját szerkezetüket fejlesztették, hogy a délutáni futamon jól teljesítsenek a kocsik.

„Bár egész éjjel folyt az építés, de mi már ezt egy vagy két héttel ezelőtt elkezdtük építeni. Ez egy összetettebb folyamat, de sosem ér véget egy robotépítés” – mondta Kostyán Endre.

Erdőkertes idén a kiemelt helyszínek közé tartozik. „A Kulturális Örökség Napokban szinte a kezdetek óta benne voltunk, és erről a programról vált le a Kultúrházak Éjjel-Nappal, az erdőkertesi faluház ennek kezdetek óta az egyik helyszíne. A mikrokontroller verseny pedig harmadik alkalommal van meghirdetve, van külön saját honlapja is, ahol regisztrálni lehetett és ott meg lehet találni az előző tevékenységeket meg a mostaniakat is” – mondta Pallag Krisztina, az Erdőkertesi Faluház és Könyvtár igazgatója.

A kultúrát tartja az egyik legfontosabb erőforrásnak az esemény fővédnöke. Novák Péter szerint az értékek közvetítése elengedhetetlen, mivel az embereknek igényük van rá.

„Egy ország intelligenciája mindenféleképpen egy erőforrás, ezt leradírozni vagy kilúgozni óriási bűn és ezzel szemben azok a pedagógusok, népművelők, intézményigazgatók, akik országszerte például egy ilyen rendezvényhez csatlakoznak, mint hősök, minden nap értéket közvetítenek, hogy a szlogent is idézzem, így aztán mindennapi hősökkel állunk szemben, szerintem ezért érdemes e mellé állni mindannyiunknak” – fogalmazott a szövegíró, zeneszerző, műsorvezető.

Idén először Bécs és Bukarest is csatlakozott a programsorozathoz. A rendezvény elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a közművelődési intézmények nyitottságára, valamint a helyi közösségekben betöltött közösségépítő és fejlesztő szerepükre.