2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Híradó 19:00

Színes

Parafesztivál a pécsi Kodály Központban

Második alkalommal rendezett Parafesztivált a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesülete a fogyatékkal élők számára. A résztvevők egészségügyi állapotukat is felmérhették, de speciális közlekedési eszközöket is megismerhettek.

Dani Csaba öröklött görcsös bénulás betegségben szenved, kerekes székre öt éve van szüksége. Az egyesületnek megalakulása óta a tagja. „A mozgáskorlátozottak és a fogyatékkal élők is kreatív emberek és különféle dolgokat tudnak készíteni. Kézműves dolgokat, és jó, ha megismerjük egymás elkészített dolgait, és ez egy jó kiállítási lehetőség” – mondta Dani Csaba.

Az egyesületnek mintegy háromezer tagja van. A fesztiválon a fogyatékkal élő alkotók műveinek kiállítása mellett interaktív bemutatók és színpadi produkciók szerepeltek „Már 2010-ben is rendeztünk egy Art Para Fesztivált, és most ennek folytatásaként úgy gondoltuk, hogy újra megrendezzük, és lehetőséget teremtünk ezzel a fogyatékkal élő tehetségeknek a bemutatkozásra” – nyilatkozta a Hír TV-nek Kovács Kálmán, a Baranya Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnökhelyettese.

Az ország egyik legjobb koncertterme a pécsi Kodály Központ. A város az intézményt mindenki számára elérhetővé szeretné tenni. „Ezért döntötte el Páva Zsolt polgármester úr, hogy a Kodály Központot minden évben tíz alkalommal térítésmentesen egy egész napra odaadja a civileknek. A mai napon a mozgáskorlátozottaknak, annak érdekében, hogy használják az épületet és használják arra is, hogy a mondanivalójukat, a kultúrájukat eljuttassák a pécsiekhez” – mondta Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere.

A résztvevőknek lehetőségük volt egészségi állapotuk felmérésére, emellett megismerkedhettek a különböző gyógyászati termékekkel, speciális közlekedési eszközökkel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!