A LEAL egyesület által kedden bemutatott szakvélemény szerint a futás közben halálra marcangolt 26 éves férfi holttestén található DNS-nyomok arra engednek következtetni, hogy az őt megtámadó medve nem nőstény, hanem felnőtt, hím egyed volt: az állatorvosi vélemény szerint a harapásnyomokból látszik, hogy nagyobb távolság van a medve metszőfogai között, ami a hím példányokra jellemző.
Az egyesület egyúttal követelte az idő közben befogott JJ4 medve szabadon engedését, valamint Maurizio Fugatti megyei elnök lemondását; Fugatti ugyanis az elmúlt egy hónap alatt kétszer is rendeletet adott ki a medve leölésére, ezt azonban a bíróság mindkét esetben megakadályozta.
Az április elejei medvetámadás áldozatául esett Andrea Papi szülei elutasították a LEAL következtetését, amelyet fantáziadúsnak és nehezen hihetőnek neveztek. Mint ügyvédjük elmondta, a gyászoló pár "ismét tiszteletet és megértést kér, ennek ellenére mégis kritikák és elfogadhatatlan provokációk érik őket".
A medve sorsát eldöntő tárgyalást május 11-ére tűzték ki, az ítélethirdetést azonban a bíróság május 25-ére halasztotta.
Borítókép: illusztráció (Shutterstock)