2023. 12. 07. Csütörtök Ambrus napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Az orvosok hercege - Boldog Batthyány-Strattmann László 11:00

Színes

Nemzeti Vágta: a Vajdaságból is érkeznek lovasok

Idén először a Vajdaságból is érkeznek lovasok a Nemzeti Vágtára, ahol összesen 72 lovas ül majd nyeregbe. Az előfutamokat már megtartották, a döntők szeptember 20-22. között lesznek a Hősök terén. A szervezők most is megrendezik a jótékonysági futamot, amelynek fődíja félmillió forint, amit a nyertes egy általa kiválasztott civil szervezetnek ajánl fel.

A Nemzeti Vágta jótékonysági futamára készül Sárfalvi Péter. A Hír TV műsorvezetője idén először indul a lovas fesztiválon, a lovaglás viszont nem újdonság számára: öttusázóként két olimpián is részt vett. A Nemzeti Vágtán is győzni szeretne.

„Szeretnék minél jobb helyezést elérni. Az elsődleges motiváció az, hogy minél több pénzt szeretnék nyerni a Ments Életet Alapítványnak” – mondta el Sárfalvi Péter.

A Nemzeti Vágtának az a célja, hogy a nemzeti lovas hagyományt felelevenítse, új tartalommal gazdagítsa, és nagyszabású kulturális fesztivált hozzon létre. A selejtezőket már megtartották, két határon túli településen is volt elővágta: Erdélyben, és idén először a Vajdaságban.

„Kollégáim dolgoznak azon, hogy az elkövetkezendő évben a Felvidéken is egy nemzeti vágtát meg tudjunk rendezni” – fejtette ki Mondok József, a Nemzeti Vágta társelnöke.

A Nemzeti Vágtát szeptember 20-22. között rendezik meg a Hősök terén, 72 lovas ül majd nyeregbe.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kiosztotta Klopp az angol riportert + videó

Kiosztotta Klopp az angol riportert + videó

Szerda este Szoboszlai Dominik megszerezte második gólját a Premier League-ben. A magyar középpályás biztosította be az idegenbeli győzelmet a Sheffield United ellen, a Vörösök versenyben vannak a bajnoki címért.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!