2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Nem lesz eseménytelen az idei Budapesti Nyári Fesztivál

Több évforduló is köthető az idei Budapesti Nyári Fesztiválhoz. A 75 éves Margitszigeti Színpadon a 200 éve született Wagner és Verdi műveit hallhatják a júniusi nyitó hangversenyen. Augusztus 20-án pedig ugyanitt mutatják be Erkel Ferenc István király című operáját.

Készülnek a Budapesti Nyári fesztiválra. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad felújítását fele-fele arányban a főváros és a kormány finanszírozza. „Ez egy körülbelül 700 millió forintos beruházás, nagy örömünkre, mert a Margitszigeti Szabadtéri Színpadhoz nagyon régen nyúltak hozzá, tehát nagyon ráfért már ez a felújítás” – mondta Csomós Sándor főpolgármester-helyettes. Hozzátette: az első ütem körülbelül június közepére fog elkészülni.


A fesztivál június 14-én, Verdi és Wagner nyitókoncerttel veszi kezdetét. Idén többségében komolyzene szerepel a kínálatban. A könnyedebb műfaj kedvelői a másik helyszínen, a Városmajori Szabadtéri Színpadon vidéki színházak előadásait láthatják. Az ünnepi évadban olyan neves művészek lépnek majd fel, mint Carlo Montanaro, aki a Nemzeti Filharmonikusokat vezényli majd. Emellett a Magyar Nemzeti Balett, a Kolozsvári Magyar Opera és a Magyar Állami Operaház is közreműködik.

A Budapesti Nyári Fesztivál zárásaként Erkel Ferenc utolsó operáját, az István királyt mutatják be. Az előadáson internetes regisztrációt követően ingyenesen vehetnek részt az operakedvelők.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!