2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Bercsenyi ejtőernyős huszárok 03:00

Színes

Napi egymilliárd font veszteséget okoz a havazás

Naponta egymilliárd fontos veszteséget okoz a havazás a brit üzleteknek. Egyes elemzők szerint ha a hóhelyzet nem javul, az egész évre befagyaszthatja a gazdasági kilábalást Nagy-Britanniában. A havazás Franciaországban és Németországban is fennakadásokat okoz, több száz repülőjáratot töröltek.

A behavazott utak miatt csak nehezen jutnak el munkába a britek, a térség jelentős részét borító hótakaró továbbra is fennakadásokat okoz a közlekedésben. Sok utat lezártak, több mint 150 repülőjáratot töröltek, és késnek a vonatok is.

Az akadozó közlekedés árát az üzletek fizetik meg, becslések szerint naponta egymilliárd font bevételtől esnek el a kevesebb vásárló miatt. Elemzők szerint ha a havazás folytatódik, az egész évre befagyaszthatja a válságból épp kilábaló brit gazdaságot.

ƒ„A gazdaság elég gyenge lábakon áll – fogalmazott Michael Ingram elemző, a BGC Partners munkatársa. – A havazás miatt kialakult fennakadás biztos, hogy hatással lesz a GDP-adatokra januárban. És ez több más európai országra is igaz.”

A hóhelyzet Németországban és Franciaországban is komoly problémát okoz. A Párizsból induló repülőjáratok 40 százalékát törölték, és hasonló a helyzet a német reptereken is.

A frankfurti, berlini és müncheni légikikötőkben több száz gép nem tudott felszállni. Németországban a vasúti forgalomban is jelentős problémát okoz a havazás: több városi járat kis időre leállt, és a gyorsvonatok is lassabban közlekednek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!