2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Színes

Megtalálták a Sziklás-hegységben 10 éve elrejtett aranykincset

Megtalálták azt az 1 millió dollár értékű kincses ládát, amelyet egy dúsgazdag amerikai műgyűjtő rejtett el egy évtizede Új-Mexikóban, a Sziklás-hegységben, hogy úgymond a friss levegőre és állama természeti szépségeinek felfedezésére csábítsa honfitársait a tévéképernyő bámulása helyett.

  • Megtalálták a Sziklás-hegységben 10 éve elrejtett aranykincset

 

A kincsvadászat végét maga a milliomos, a 89 éves Forrest Fenn jelentette be vasárnap a honlapján. A megtaláló kérésére nem árulta el, hogy kinek sikerült rábukkannia a ládányi aranyra, ékszerekre és régészeti leletekre, de - mint elmondta - a férfi egy fotóval bizonyította a kincs megtalálását. Azt mondta, hogy az illetőt, akit közelebbről nem ismer, az általa megadott támpontok segítették hozzá a kincs felkutatásához.

Fenn szerint a kincses ládát néhány nappal ezelőtt találták meg, pontosan ugyanott, ahol ő annak idején elrejtette, de a helyet most sem nevezte meg.

Fenn 2010-ben, azután kezdett sajátos akciójába, hogy kiderült: veserákja van, és legfeljebb három évig élhet. Az aranyfüsttel bevont bronzládikába ritka aranypénzeket, aranyrögöket, drágakövekkel ékes prekolumbiánus régiségeket helyezett. Egy 2017-es interjúban azt mondta, hogy a láda kilenc kilót, tartalma további 10 kilót nyom.

"Az motivál az egészben, hogy rávegyem a gyerekeket, kecmeregjenek ki a kanapéból meg számítógépes játékaik közül a friss levegőre, a napfényre, és szórakozzanak kicsit a fák között"

- idézte Fennt a Detroit Free Press című amerikai lap.

A műgyűjtő The Thrill of the Chase című 24-soros versében - azonos című önéletrajzi könyvében -, valamint az interneten adott rejtett támpontokat a megtalálásához.

A Santa Fé-i milliomos által meghirdetett kincsvadászat százezreket csalogatott a Sziklás-hegységbe. Sokan feladták állásukat, mások egy élet megtakarítását fordították a keresésre. Legkevesebb négy ember életét vesztette kincskeresés közben, amelyet ezért egy ponton majdnem le is fújtak.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!