2023. 11. 29. Szerda Taksony napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:30

Színes

Második a magyar csapat a Bocuse d'Or európai döntőjén

Kiemelkedő eredménnyel zárta a március 23-24-én zajló rangos szakácsversenyt a magyar csapat. Színvonalas munkájukkal az előkelő második helyezést érték el, ami egyben azt is jelenti, hogy ők képviselik hazánkat a Bocuse d’Or 2023-as lyoni világdöntőjén. A verseny első díját Dánia vihette haza.

  • Második a magyar csapat a Bocuse d'Or európai döntőjén

A Magyar Turisztikai Ügynökség gratulál Dalnoki Bencének és csapatának. Büszkék lehetünk a magyar kiválóságokra, és arra az elképesztő eredményre, amelyet a világ egyik legrangosabb szakmai rendezvényén elértek.

A csapat tagjai: Dalnoki Bence, a Stand Étterem sous chefje, segítője Nyikos Patrik commis, a debreceni IKON Étteremből, a coach pedig Széll Tamás 2016-os európai győztes volt.

Az idei mezőny rendkívül erős volt, versenyről versenyre látszik, hogy az újonnan résztvevő országok is egyre komolyabban veszik a felkészülést. A budapesti eseményen a nagyközönség ismét kiváló magyar alapanyagokat ismerhetett meg, emellett magyar séfek százai és érdeklődők sokasága követte nyomon a legjobbakat élőben és online.

A magyar csapat döntős ételei az alábbiak:

„Magyar Tavasz”

A három burgonyaféle felhasználásával elkészített vegetáriánus tányér étele az alábbi volt: Anuschka burgonya és tavaszi zöldek (konfitált burgonya sült póréhagymával, szárított csiperke “szarvasgomba” és ropogós burgonya virág).

„Őz Budapest”

A melegtányér ételei: őzcomb és kacsamáj “mozaik” gombákkal, boróka és tempura gyöngyökkel, őzgerinc és bélszín kacsazsírral és magyar fűszerekkel glazúrozva.

Az esemény kiváló alkalom volt arra, hogy a nemzetközi porondon előtérbe kerüljenek hazánk termékei, kulturális és turisztikai kincsei, illetve gasztronómiája. A nemzetközi rendezvények hozzájárulnak a pozitív országkép kialakításához, a nemzeti identitás erősítéséhez és nem utolsó sorban a szakma népszerűsítéséhez is, hogy újabb generációkat szólítson meg, akik ismét sikereket hozhatnak hazánknak. A java azonban még hátravan: most jön a felkészülés a legnagyobb kihívásra, 2023-ban a magyar csapat is részt vesz a Bocuse d’Or lyoni döntőjén, amely során a világ figyelme ismét a magyar gasztronómiára irányulhat.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Magyar Turisztikai Ügynökség

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Napindító - A mesterséges intelligencia jövője

Napindító - A mesterséges intelligencia jövője

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézete valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Médiakultúra – vallás – nyilvánosság kutatócsoportja 2023. november 29-én konferenciát szervez a mesterséges intelligencia aktuális kérdéseiről. Lázár Kovács Ákos intézetvezetővel beszélgetett Illés Peti riporter.
Napindító - Metafizika napjainkban

Napindító - Metafizika napjainkban

Ha felfejtjük a világ rétegeit, képesek leszünk egyensúlyt teremteni és rendet tenni a káoszban. Ehhez nyújtanak segítséget az itt kiállító alkotók – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Metafizika című kiállítás megnyitóján pénteken Szentendrén. Most a Mank galériában, Sárkány Győzővel Illés Peti beszélgetett.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!