2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Színes

Ma van advent második vasárnapja

Advent második vasárnapja van ma, a második gyertyát kell meggyújtani a koszorún. A keresztény hagyomány szerint a második gyertya a reményt jelképezi. Idén az ünnep egybeesik egy másik jeles nappal: Szent Miklós napjával, amikor a Mikulás ajándékot hoz a gyerekeknek. A titokban ajándékozás szokása Szent Miklós mürai püspök legendájához köthető.

  • Ma van advent második vasárnapja

Már két gyertya ég az adventi koszorún ebben az óbudai templomban. Az első gyertya a hitet, a második a reményt jelképezi. A jövő vasárnap meggyújtott gyertya más színű, rózsaszín lesz, hiszen az az örömöt jelképezi.

Az advent eljövetelt jelent, és Jézus születésére utal. Erre azonban a hívő embernek készülnie kell

- mondta Beran Ferenc plébános.

Az adventi koszorú, amely napjainkban ismét egyre több háztartásban az ünnepi készülődés része, a 19. századból származik, egy németalföldi evangélikus lelkész ötletéből.

Idén az ünnep egybeesik egy másik jeles nappal, Mikulás napjával. A titokban, az ablakba tett ajándékok szokása Szent Miklós görög püspök legendájához köthető. Bár az északi-sarki Mikulás, Joulupukki a koronavírus-járvány miatt idén otthon maradt, a gyerekek most sem maradtak ajándék nélkül.

 

Advent második vasárnapján kinyitották kapuikat a református templomok is a zsinat elnökségének döntése értelmében. Hévízen az istentisztelettel párhuzamosan  gyermekfoglalkozást is tartottak, imádsággal, kézműveskedéssel. A délelőtti programra betoppant a Mikulás is, aki ajándékokat hozott a fiataloknak.

A hévízi lelkipásztor hangsúlyozta: ennek az ünnepnek az az üzenete, hogy a gyermekek szeretete, megbecsülése rendkívül fontos Jézustól kapott küldetés.

Orbán Viktor is meggyújtotta a második adventi gyertyát.

A miniszterelnök erről közösségi oldalán tett közzé egy videót.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Szentkirályi Alexandra: Karácsony Gergely elnémult budapesti terveimre

Karácsony Gergely elnémulva reagált budapesti terveimre. Én is elnémulnék a főpolgármester úr helyében, ha ilyen csapnivaló 4,5 év állna mögöttem városvezetőként - mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!