2025. 04. 25. Péntek Márk napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Magyar retró 2. - A magyar vidék a Kádár-korszakban 11:55

Színes

Lovasbemutató, arcfestés, táncbemutató és állatsimogatás várta a gyerekeket

Lovasbemutató, fogathajtás, arcfestés és táncbemutató is volt a Domonyvölgyi Lovasparkban. A rendezvényen több mint 300 daganatos betegségben érintett gyerek és családja vehettek részt, a Ments Életet Alapítvány szervezésében.

  • Lovasbemutató, arcfestés, táncbemutató és állatsimogatás várta a gyerekeket

Egyebek mellett állatsimogatás várta Domonyvölgyben azt a több száz gyermeket, akik daganatos betegségből épületek fel. A Ments Életet Alapítvány ötödik alkalommal hívta piknikre a családokat. És a donorok közül is jó néhányat.

„Egészen biztos vagyok benne, hogy az élmény gyógyít, tehát az élménynek gyógyító hatása van és ez a szülőktől is nagyon sok esetben visszaigazolódik, ugyanis mi ezen a programon kívül is, rendszeresen pályázunk egy úgynevezett családi nyaraltatásra, ami augusztus végén van minden évben, ha jól tudom az már a hatodik volt. Sok gyerek, de a szülők is, még nem látták a Balatont. Tehát az a másik ilyen jellegű program” – mondta Mikola István az alapítvány elnöke.

A Lovasparkban sok a visszatérő vendég. Jázmin egyike azoknak, akik az alapítvány Váltsd valóra egy beteg gyermek álmát nevű programján keresztül, ajándékokat is kapott a felajánlóktól.

„Jázminka 2013 óta daganatos beteg egy csontdaganata van neki és őssejt transzplantációs beavatkozáson vettünk részt a Szent László Kórházban és ott ismertük meg az alapítvány munkatársait is hát teljesítették Jázminnak már két kívánságát is” – mondta Bogdánné Sárközi Ildikó, a kislány édesanyja.

A rendezvényt az egyik nagy hazai üzletlánc is támogatta. „Magyar üzletláncként azt gondoljuk, hogy a társadalmilag hasznos programokat mindenképpen támogatnunk kell és a beteg gyermekek gyógyulását elősegíteni azt gondolom egy nagyon nemes cél. Ezért nagyon örülünk, hogy évek óta együtt lehetünk velük és minél sokrétűbben szeretnénk az ő célkitűzéseik megvalósítását elősegíteni. A mostani programok is egyébként támogatjuk” – mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

Tavalyhoz képest egyébként megduplázódott a piknik résztvevőinek száma.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Privát számán fenyegette meg az MNB ügyintézőjét Magyar Péter

Privát számán fenyegette meg az MNB ügyintézőjét Magyar Péter

A Bors több forrásból úgy értesült, hogy a Tisza Párt elnöke kedden késő délután, túl a munkaidőn, a privát telefonszámán hívta fel az MNB ügyintézőjét, majd fenyegető, gyalázkodó stílusban kérte számon rajta a Nemzeti Bank neki megküldött hivatalos kérdéseit.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Veteránjármű-kiállítást rendeznek Esztergomban

Veteránjármű-kiállítást rendeznek Esztergomban

Akkor és Most Jármű Expo néven rendeznek a jelen és a régmúlt járműveit bemutató kiállítást a következő hétvégén, április 26-ától Esztergomban, a programot zenei fesztivál és lampionos hajós felvonulás színesíti - közölték a szervezők az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!