Az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportjának kutatója a Kaukázus és a Kubán-vidék térségében az elmúlt években több alkalommal szervezett és vezetett régészeti kutatóutakat.
A helyi múzeumok 9-10. századi leletanyagának tanulmányozása, a honfoglaló magyar jellegű leletek gyűjtése, dokumentálása és a helyi régészekkel való kapcsolatfelvétel volt az expedíciók feladata, a kutatóutak sikeresek voltak, a térségben dokumentált magyar jellegű leleteket azóta is folyamatosan közlik tudományos folyóiratok - mondta a kutató.
"Az elmúlt években a magyar őstörténeti kutatásoknak újabb lendületet adott, hogy orosz régészek a Dél-Urál és az attól keletre eső nyugat-szibériai területeken honfoglaló magyar jellegű leleteket találtak. Röviden úgy foglalható össze, hogy a magyarságnak ebben a térségben lehetett az őshazája, és viszonylag gyorsan, egy 9. század eleji konfliktus miatt alig néhány évtized alatt innen költöztek be a Kárpát-medencébe. Amikor nyilvánvalóvá vált számomra a jelenlegi régészeti irányvonal egyoldalú szemléletmódja, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes lenne végre a nemzeti krónikás hagyományok mentén is újraindítani a megszakadt kutatásokat. Ez pedig egyértelműen a Kaukázus térségébe és az ahhoz észak-nyugati irányban kapcsolódó Kubán-vidékre vezet" - magyarázta.
A 19. század második felében az összehasonlító nyelvtudomány a finnugor nyelvcsaládba sorolta a magyar nyelvet, és az erre épülő történeti értékelésekben ettől kezdve egynek vették a nép történetét a nyelv történetével. A 19. század végére két fő irányvonal bontakozott ki a magyar őstörténeti kutatásokban: az egyik főként a nyelvészeti adatok alapján a Volga-Urál vidékén és Nyugat-Szibériában kereste a magyarság őshazáját, míg a másik jóval délebbi területeken, összhangban az Árpád-kori krónikák magyar eredethagyományával, és az írott kútfők túlnyomó többségével. A finnugor dogmát követi az az irányvonal, ami kizárja a Kaukázus és a Kubán-vidék térségét a vizsgálódásokból.
Úgy vélte, ez a könnyebbik út, hiszen ha függetlenítjük magunkat a finnugor szemlélettől, akkor választ kell adnunk arra a kérdésre, miért van hasonlóság a magyar nyelv és az obi-ugor nyelvek között. Ez azonban egyáltalán nem feloldhatatlan kérdés, hiszen a magyarság nyelvének abban a korszakában, amit a nyelvészek ugor kornak neveznek, kapcsolatba kerülhetett egy kis számú szibériai népességgel, a későbbi obi-ugorok elődeivel, akik átvették nyelvét és bizonyos fokig abban az archaikus állapotban őrizték meg, a nagyszámú magyarság nyelve viszont tovább alakult- fejtette ki.
Egyébként már maga a finnugor elnevezés is megtévesztő, hiszen az ugor népnév alatt nem a történelemben valóban jelentős szerepet játszó ugor népeket, a magyarokat, bolgárokat, kutrigur, utrigur népeket értik, hanem két kis lélekszámú, oroszul jugrának nevezett népet.
A genetikai vizsgálatok is új eredményeket hoztak az őstörténeti kutatásokban. A szegedi egyetem kutatócsoportja szerint a honfoglaló magyarság génállománya a hun rokonságot bizonyítja. Egy másik kutatócsoport eredménye szerint viszont megvan a bizonyíték a finnugor eredetünkre, mivel azonosítottak egy olyan génállományt, ami a mai magyarokon és székelyeken kívül csak a legközelebbi nyelvrokonainknak tartott obi-ugorokban, a baskírokban és a volgai tatárokban van meg.
"A szegedi egyetem genetikai tanszékén a Török Tibor és Neparáczki Endre nevével fémjelzett kutatások genetikailag is alátámasztották, hogy a hunok valószínűleg egy kevert ugor-ogur, azaz a bolgár-törökökhöz közel álló népesség lehetett. A finnségi népekkel csak az évezredes ugor-ogur kulturális hatás okozhatta, hogy nyelveink közeledtek egymáshoz. A genetikai kutatások fontos tanulsága, hogy a régészetnek nem az a feladata, hogy illusztrációként szolgáljon a nyelvtudomány téziseihez" - mondta M. Lezsák Gabriella.
MTI
