2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Színes

Klippremier: A Hajnal feldolgozásával robbantanak Spigiboyék

Akik a 2000-es évek elején jártak szórakozni, minden bizonnyal azonnal dalra fakadnak vagy táncolni kezdenek, amikor megszólal a Groovehouse Hajnal című dala, aminek most Spigiboy, Erős Attila, Blackjack (Holló Zoltán) és Buyakee (Bulyáki Gyula) adtak új köntöst egy fantasztikus hangú énekesnővel. Első közös feldolgozásával rukkolt elő Spigiboy, Erős Attila, Blackjack (Holló Zoltán) és Buyakee (Bulyáki Gyula), akik mindjárt egy olyan slágerrel kezdtek dolgozni, ami 2001-ben jelent meg és rögtön utána egy éven keresztül vezette a slágerlistákat. A dalt most remélhetőleg ismét szárnyra kapják a rádiók és a szórakozóhelyek, ám ezúttal egy nem mindennapi verzió formájában.

  • Klippremier: A Hajnal feldolgozásával robbantanak Spigiboyék

„Először dolgozunk együtt Blackjackkel és Buyakeeval, ők mindketten remek DJ-k, de teljesen más területet képviselnek. Mindennek ellenére remek volt együtt dolgozni és mindenben megtaláltuk a közös hangot, biztos vagyok benne, hogy lesz még közös feladatunk” - mondta el Spigiboy, aki azt is elárulta, hogy a klipben hallható remixet RobXDannel közösen készítették.

A feldolgozás ugyan már néhány hete elkészült és nagyon jó visszajelzéseket kapott, a videóklip azonban most debütál. Az új verzióhoz Kendert Karola énekelte fel a dalt, akinek gyerekkori emlékei kötődnek az eredeti verzióhoz.

„Erdélyben születtem és csak néhány éve élek Magyarországon, így gyerekkoromban nem sok magyar dal jutott el hozzám. A Hajnalra azonban máig emlékszem, amikor meghallottam és azonnal beleszerettem. Judy mélyebb hangjával szemben az én hangom inkább magas és éles, így egy kicsit tartottam a végeredménytől, de amikor először meghallgattam a kész verziót, hihetetlenül tetszett. Nagyon örülök, hogy rám esett a fiúk választása és én énekelhettem fel ezt a dalt, ami nagyon sokat jelent nekem” - tette hozzá az énekesnő.

Jön az eredeti E-Klub parti!

A Hajnal ugyan még csak most indul hódító útjára, Spigiboyékkal azonban egy nem mindennapi partin találkozhat hamarosan a közönség.

„Évek óta rengetegen kérik, hogy hozzuk vissza a régi, klasszikus E-Klubok hangulatát, ezért most úgy döntöttünk, hogy az eredeti helyszínen az eredeti DJ-k közül jó néhánnyal visszahozzuk ezt az élményt. Október 21-én az eredeti E-Klubban bulizunk és velünk lesz többek között a Spy The Ghost, a Dance4Ever és a „spydancerek”. Ezt a bulit egy retro-szerelmesnek sem szabad kihagynia” - fűzte hozzá Spigiboy.

Borítókép forrása: Spigiboy

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!