2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:10

Színes

Karácsonyfa díszíti a Balatont

Idén is karácsonyfa díszíti a Balatont Szigligetnél. A településen ma már hagyomány, hogy december 24-én feldíszített fát visznek be az alig néhány fokos vízbe. A karácsonyfa újév napjáig díszíti a tavat.

Szigligeten negyedik alkalommal szervezték meg a karácsonyi csobbanást. A gyermekeket állatsimogató várta, de az enyhe időben a játszótér is népszerű volt. Közel százan töltötték a Balaton északi partján a délelőttöt.


A feldíszített fát hárman vitték be a tóba. Nem ez volt az első alkalom, hogy megmártóztak a téli Balatonban, azt mondták, nem is volt annyira hideg. A következő téli fürdőzést újév napján rendezik a településen. „Ahogy szoktuk mondani, egész évben Szigliget. Január elsejétől karácsonyig folyamatosan szervezünk programokat, illetve a legfontosabb oka az, hogy legyen egy cél mindazok számára, akik január elsején megfürdenek, tehát ők fogják majd ezt a karácsonyfát kihozni a Balatonból” – fogalmazott Szigliget polgármestere, Balassa Balázs.

A rendezvényen részt vevő családok között ajándékcsomagokat és koncertjegeket sorsoltak ki.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hszi Csin-ping kínai elnök Budapestre látogat + videó

Hszi Csin-ping kínai elnök Budapestre látogat + videó

A Napi aktuális vendége Salát Gergely, sinológus, műfordító, egyetemi oktató és Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője volt, akikkel Velkovics Vilmos a következő témákról beszélgetett: kínai-magyar kétoldalú találkozó, Hszi Csin-ping kínai elnök Budapestre látogat, Húsz éve nem járt Magyarországon kínai elnök.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!