Teljesen elfoglalták a rackajuhok a hortobágyi kilenclyukú hidat, ezután a csikósok következtek, majd végül a szekerek és a bivalyok vonultak fel. A mondás szerint a hortobágyi pásztorember két napot vár nagyon: a kihajtást meg a behajtást. Ősszel el is kellett számolniuk a rájuk bízott jószágokkal.
Hortobágyon ugyanúgy tartják az jószágokat, mint évszázadokkal ezelőtt: tavasztól késő őszig kinn vannak a legelőkön. Ma már itt található a magyar természetvédelem génbanki állatállományának fele. „A génmegőrző kft.-nek háromezer feletti a szürkemarha állománya, 1200 rackajuh, mangalica közel száz darab, lóállomány 300, tehát azt gondolom, hogy az egyik legjelentősebb állattartó gazdaság a hortobágyi génmegőrző kft.” – mondja Szabó Csaba, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Pásztorok, gulyások, juhászok – a pusztai emberek munkája nem változott: vigyáznak a rájuk bízott állatokra. Bana János 40 éve dolgozik itt, először juhász volt, de már hosszú ideje a magyar szürkékkel foglalkozik. „1995-ben kerültem ide a magyar szürke állományhoz, azóta űzöm, több ezer borjút neveltem már fel. 200 darab van egyben, vagy 210, 220 darab, tavasszal, mikor kihajtunk” – fogalmazott a férfi.
Dömötör napján hagyományosan a juhokat hajtották haza, a marhák általában november végéig maradtak a legelőkön. És maradnak egy darabig még most is. Annyira jó ugyanis az idő, hogy egyelőre még kinn hizlalják a jószágokat a pusztában.
