2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Színes

Így készül a speciális májkrém, házilag + videó

Egy igazán jó házi májkrém készülhet kacsa-, csirke-, sertés- vagy akár borjúmájból. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei hírportál cikkéből pedig kiderül, hogy miként is teszi ezt meg a Nyírbogdányban élő Varga Benjáminné. aki a férjével közösen üzemeltet egy húsboltot Kéken.

  • Így készül a speciális májkrém, házilag + videó

Először odateszem főni a nagyjából fél kilónyi apróra vágott lapockát, majd utána a 1-1,5 kilogramm sertésmájat megfőzöm a három fej vöröshagymán, majd melléteszem a körülbelül huszonöt dekagramm zsíros sertésbőr-darabkákat. Befűszerezem, majd ezeket összeturmixolom – mondta portálunknak Varga Benjáminné Edina. Hozzátette, a máj és a bőrdarabok együtt főnek. Sóval, borssal és majoránnával fűszerezi, a májat pedig lassú tűzön, egy-másfél óráig hagyja főni. 1-1,5 kilogramm sertésmáj a turmixolás után nagyjából 3-3,5 kilogramm májkrémet ad – mondta a szon.hu-nak Varga Benjáminné Edina.

Ami egyedivé teszi a májkrémet, hogy a nyírbogdányi asszony nem üvegbe vagy kis dobozkába teszi el, hanem bélbe tölti – de miért is?

Mitől lesz egyedi a Varga-féle májkrém?

Ha bélbe töltjük a májkrémet, akkor jóval tovább eláll, mintha üvegbe vagy egyéb tárolóeszközbe rakjuk – válaszolt Varga Benjáminné Edina. Sőt, ő négy óra hosszára füstre is teszi a már bélben lévő krémet, ez is tartósítja, és ad neki egy füstösebb aromát.

Hozzávalók (Varga Benjáminné Edina receptje szerint):

  • apróra vágott lapocka
  • sertésmáj
  • sertészsír vagy zsíros sertésbőr-darabkák
  • vöröshagyma
  • bors
  • majoránna

Fotó: képernyőfotó (YouTube)

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye

Egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye

A klímaváltozás a jég visszahúzódása, illetve a gleccserek fogyatkozása révén is szembetűnő - szögezte le a geológus szakma véleményére hivatkozva Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!