2024. 04. 21. Vasárnap Konrád napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 05:00

Színes

Idén is megsütik a magyarok kenyerét

Harmadik alkalommal szervezik meg augusztus 20-án a Magyarok Kenyere nevű akciót Pécsett. Magyarország illetve a környező országok magyarlakta településeiről várnak búzát illetve lisztet, amelyet a baranyai megyeszékhelyen sütnek meg.

Két éve 15, tavaly már 25 tonna búza gyűlt össze, idén pedig szeretnék elérni az 50-et. A kis cipókat az államalapítás ünnepén árulják, a maradék búzát pedig Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítványának ajánlják fel. Ha összejön az 50 tonna, a belőle készült kenyér az alapítvány 1 évi szükségletét fedezni tudja.

–  Újdonság, amit idén próbálunk megszervezni, hogy mindazon magyar települések, amiknek van határokon túl magyar testvérfaluja, testvérvárosa, kapcsolódjanak be, és ők is küldjenek, illetve fogadjanak búzát vagy lisztet – mondta el az ötletgazda, Korinek László.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!