2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Színes

Harminc óra után sikerült kimenteni egy barlangászt Szlovéniában

Súlyos fejsérüléssel, harminc óra után sikerült kimenteni egy 33 éves barlangászt egy újonnan felfedezett barlangból hétfőn hajnalban a délnyugat-szlovéniai Cerknica közelében. A sérült nőt helikopterrel szállították a ljubljanai kórházba - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

  • Harminc óra után sikerült kimenteni egy barlangászt Szlovéniában

Sandi Curk, a Tengermellék-Belső-vidék (Primorsko-Notranjska) régió polgári védelmi központjának vezetője elmondta: a sérült barlangász pulzusa és vérnyomása normális volt, amikor hordágyon kihozták a barlangból.

A ljubljanai kórház közölte: a fiatal nő sérülései továbbra is életveszélyesek, állapota pedig kiszámíthatatlan.

Az egy évtizedes tapasztalattal rendelkező sérült barlangász a helyi Rakek barlangász klub tagja volt. Egy hat fős csoporttal szombaton a Vranjedol-barlang újonnan felfedezett sziklaüregének eddig ismeretlen részeit kutatta, amikor egy kőtömb a fejére zuhant, és átszúrta a sisakját. A csoport egyik tagja azonnal kimászott a barlangból, hogy segítséget kérjen, míg a többiek vele maradtak. Nem sokkal később egy orvosi csapat leereszkedett a szakadékba, hogy sürgősségi ellátásban részesítse.

A barlangnak több szűk járata is van, amelyeket először kis mennyiségű robbanóanyaggal óvatosan ki kellett tágítani, így a művelet több órán át tartott. A mentőknek ezután négy óra és öt percbe telt, mire a két méter hosszú, és 70 centiméter széles hordágyon hajnali négy körül ki sikerült húzniuk a sérült nőt a baleset mintegy 100 méter mélyen lévő helyszínéről.

A mentésben több mint száz barlangi mentő vett részt. Elmondásuk szerint ez volt az ország történetének legnehezebb barlangi mentőakciója.

Borítókép: illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Dagad a botrány a Lánchíd felújítása körül + videó

Napi aktuális – Dagad a botrány a Lánchíd felújítása körül + videó

A Napi aktuálisban Budai Gyula a Fidesz országgyűlési képviselője többek között ezekről a témákról beszélgetett Velkovics Vilmos műsorezetővel: Budai Gyula feljelentést tett egy hozzá eljuttatott levél alapján, a levél tartalma arra enged következtetni, hogy a fővároshoz is jutott a hídpénzből, Dagad a botrány a Lánchíd felújítása körül,

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!