2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Színes

Gyógyultak vérplazmáját adnák a fertőzötteknek

Tudni kell, milyen a minta vírussemlegesítő kapacitása, azaz mennyi benne az antitest – mondta el a Magyar Hírlapnak a szakember.

  • Gyógyultak vérplazmáját adnák a fertőzötteknek

A napokban az Egyesült Államokban felvetődött, hogy a felgyógyult emberek vérplazmáját adnák be a súlyos betegeknek. A lap által megkérdezett orvosszakértő elmondta, a módszer régről ismert, de nem minden esetben segít, sőt, lehetnek súlyos következmények is, ha nem kellő figyelemmel járnak el.

Számos esetben kimondottan hasznosnak bizonyulhat, ha egy vírusfertőzésből felgyógyult ember vérplazmájából adnak egy betegnek, de azért ez az eljárás nem ennyire egyszerű és komoly kockázatai is lehetnek

– jelentette ki a lapnak Czett András orvos.

A szakembert annak kapcsán kérdeztük meg, hogy a New York-i Vérellátó Központ megkezdte a koronavírus-fertőzésből felgyógyult betegek vérplazmájának gyűjtését azért, hogy a benne lévő ellenanyagok segítségével súlyos állapotban lévő embereken próbáljanak segíteni. Maga a plazma a vér nem alakos elemeinek összessége, tehát vörös- vagy fehérvérsejtek nincsenek benne, csak az immunoglobulin típusú antitestek, amelyek a fertőzésre adott válaszként keletkeztek a szervezetben.

Czett András elmondta, egy egészséges embertől általában fél liter vért szoktak levenni – ennek mintegy ötven százaléka a vérplazma. Létezik olyan megoldás is, hogy a vért nem leveszik, hanem egy olyan gépen vezetik át, amely egyből a vérplazmát vonja ki, a többit pedig visszajuttatja az illető szervezetébe. Az egyéni hajlandóságtól függően az egyik ember vérplazmája a másikban súlyos allergiás tüneteket is okozhat, ezért csak kellő orvosi figyelem mellett adható be – figyelmeztetett egy lehetséges veszélyre az orvos.

Czett András beszélt arról is, a géntechnológia előtti időszakban nem tudtak mesterségesen antitesteket előállítani, így akkoriban állatok szervezetét hívták segítségül, ilyen eljárás volt például a tetanuszfertőzés ellen a lósavó. Ez gyakran életveszélyes allergiás reakciót okozott, ha többször is szükség volt rá, az első beadás azonban életet menthetett. Tehát annak idején nem gyógyult ember plazmáját adták be, hanem mesterségesen megfertőzött állat plazmájából az antitest-kivonatot. Ez fontos különbség. Jelenleg emberi plazmát vagy a gyógyszeriparban használnak alapanyagként, vagy pedig közvetlenül, frissen fagyasztott plazma formájában adják súlyos, enélkül halálhoz vezető véralvadási zavarban szenvedő pácienseknek. Erről a nagyközönség főleg a nőgyógyászati betegségek kapcsán hallhatott.

A mostani helyzetben csak olyan emberek jöhetnek szóba, akik bizonyítottan a koronavírus fertőzésből gyógyultak fel

– hangsúlyozta a szakember a Magyar Hírlapnak.

A teljes cikk ITT olvasható.

Magyar Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!