2024. 05. 09. Csütörtök Gergely napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:05

Színes

Ezer cipősdoboznyi ajándékot osztottak ki a rászoruló gyerekeknek

Ezer cipősdoboznyi ajándékot osztottak ki a Beregháton élő hátrányos helyzetű gyerekeknek Mikulás-napon. A csomagokba a Baptista Szeretetszolgálat válogatta össze a játékokat.

Énekkel csalogatták be a tornaterembe a Mikulást az óvodás és iskolás gyerekek Tiszaszalkán. Kilenc intézményből érkeztek az ünnepségre. Minden csoport műsorral készült. Voltak, akik énekeltek vagy zenéltek. A gyerekeknek ezer cipősdoboznyi ajándékot osztottak ki. „A szeretet ünnepének közeledtével fontosnak tartottuk, hogy egy olyan akcióban is részt vegyünk, amin keresztül kimondottan ajándékot kapnak a gyerekek ebben az időszakban” – mondta Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Csoport szóvivője.

Minden gyerek életkorának és nemének megfelelően kapott ajándékot. A Baptista Szeretetszolgálat idén tizedik alkalommal hirdette meg az országos cipősdoboz-akciót. A tiszaszalkai azért volt különleges, mert vadonatúj játékokat kaptak a gyerekek. „Itt a környék iskoláiban, óvodáiban többnyire hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak, járnak. Úgyhogy úgy gondolom, hogy jó helyre érkeznek az ajándékok” – mondta Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója.


A megajándékozott gyerekek több mint fele hátrányos helyzetű családban nő fel. Sokuknál valószínűleg csak ezek az ajándékok kerülnek a fa alá.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!