2024. 09. 12. Csütörtök Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Színes

Élőben közvetítjük az augusztus 20-ai tűzijátékot + videó

A Hír Televízió ünnepi műsorral készül augusztus 20-án. A nézők élőben követhetik a Kossuth-téri zászlófelvonást, majd a tűzijátékot is. A háttérműsorainkból egész nap tájékozódhatnak a programokról, valamint a magyar államalapítás történetéről.

  • Élőben közvetítjük az augusztus 20-ai tűzijátékot + videó

A rendszerváltás után állami ünneppé tették augusztus 20-át, azóta pedig mind nemzeti, mind vallási szempontból a maga teljességében élhetjük meg államalapításunk 'majd 1000 éves ünnepét.

Augusztus 20-án is érdemes lesz a HírTV-t nézni, hiszen minden fontosabb pillanatot megmutatunk.

Reggel 8-kor kikapcsolunk a Kossuth Lajos térre, ahol ünnepélyesen felvonják Magyarország lobogóját.

A Láncreakció című műsorunkban többek között szó esik majd Európa keresztény gyökereiről is, arról, hogy milyen mélyre is nyúlnak vissza, valamint hogy mit jelent a keresztény megtartó erő, a nemzetállamok szempontjából.

Állam született - különleges kiadású műsorunkban pedig négy vendég helyezi történelmi keretekbe a magyar államalapítást, a kereszténység felvételét, és természetesen Szent István király államalapító tevékenységeit.

Ahogyan az augusztus 20-ai programsorozatot, úgy az ünnepi adásunkat is a tűzijáték zárja végül. A HírTV-n augusztus 20-án, este 9 órától élőben nézhetik majd Európa legnagyobb fényjátékát.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Sérült siklóernyőst mentettek a Gerecsében

Sérült siklóernyőst mentettek a Gerecsében

Sziklafalnak csapódott, súlyosan megsérült siklóernyőst hoztak le szerda éjjel a Gerecsében, a Pes-kő barlang melletti sziklafalról - közölte a Magyar Barlangi Mentőszolgálat koordinátora csütörtökön az MTI-vel.
Orbán Viktor a boszniai szerb elnökkel tárgyalt

Orbán Viktor a boszniai szerb elnökkel tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban tárgyalt Milorad Dodikkal, a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elnökével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A helyes vitaminszedés szabályai

A helyes vitaminszedés szabályai

Kovács Hetti salgótarjáni szakember mindenkinek azt tanácsolja, időben készítse fel a szervezetét a hidegebb időszakra - írja a nool.hu.
Világszerte nő a géllakk okozta allergiások száma

Világszerte nő a géllakk okozta allergiások száma

A körömszépészeti termékekben előforduló vegyi anyagok közül az úgynevezett akrilátorok okozzák a legtöbb allergiás megbetegedést. Ezek felelnek azért, hogy az UV lámpa hatására a köröm felszínén a géllakk megkeményedjen.
A rossz idő miatt elmarad a SZIA

A rossz idő miatt elmarad a SZIA

A Szeged International Airshow (SZIA) szervezői bejelentették: a rendkívül kedvezőtlen időjárás-előrejelzés miatt a Dél-Alföld egyik legrangosabb légiparádéját szeptember 13-14. között, a közönség és a közreműködők biztonsága érdekében kénytelenek lemondani.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!