2019. július 18.,
csütörtök, Frigyes napja

Családok látják vendégül az árvaházakban élő fiatalokat

2014. augusztus 20., szerda 12:05, frissítve: szerda 21:04

Pécsre érkeztek nyaralni a Böjte Csaba által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány gyerekei.

Az erdélyi árvaházakban élő fiatalok közül sokan még nem jártak Magyarországon. Most pécsi családok látják vendégül őket, akikkel az ötnapos tábor alatt bejárják a Dél-Dunántúlt. A gyerekeket Csizi Péter alpolgármester fogadta a városházán. A Böjte Csaba által vezetett alapítvány mintegy 2500 gyerekről gondoskodik, akiknek étkeztetését augusztus 20-án, a Magyarok Kenyere ünnepségsorozattal a pécsiek is támogatják.

– A gyerekeknek ez jutalomkirándulás, a tanulmányi eredményeik alapján jönnek. Támogatók és olyan emberek, akik már nálunk dolgoztak önkéntesként, ők szervezték meg ezt a tábort, most már második éve, és ezért tudunk idejönni – mondta Lengyel János, a Szent Ferenc Alapítvány nevelője.

Forrás: Hír TV