2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

Az egymilliomodik komputast köszöntötték a Balaton közepén

Az idei egymilliomodik komputast köszöntötték ma a Balaton közepén. Tavalyhoz képest egy héttel korábban érték el ezt a kerek utasszámot. Az eseménnyel járó nyereménynek egy egri család örülhetett.

  • Az egymilliomodik komputast köszöntötték a Balaton közepén

Nyár végére már csökkent ugyan a forgalom, de a kompok még ilyenkor is, főidényi menetrend szerint, 40 percenként járnak Szántód és Tihany között. A balatoni hajózási társaság a Baross Gábor kompon köszöntötte az idei egymilliomodik utast.

Egy négytagú család örülhetett a 100 ezer forintos BAHART-kártyának, amit bármilyen balatoni hajózási lehetőségre beválthatnak.

„Egerből jöttünk, nyaralni jöttünk, minden évben ellátogatunk Siófokra lényegében, és mindig kompozunk is, át szoktunk menni Tihanyba mindig” – mondta Pelyhe Miklós.

A kompok újra reneszánszukat élik. 2016-ban 14 éves rekord dőlt meg, előtte utoljára 2002-ben szállítottak több mint egymillió utast. Egy forgalmas nyári napon a kompok akár 30-szor is fordulnak és 17-18 ezer utast visznek, annyit, amennyit egy téli hónapban összesen.

„Én azt gondolom, hogy köszönhető részben a Balaton iránti megnövekedett érdeklődésnek, köszönhető annak a marketing erőfeszítésnek, amelyet az irányban fejtettünk ki, hogy tudatosuljon az emberekben, hogy ez a közútpótló szolgáltatás éven át rendelkezésre áll, és valószínűleg benne van az is, hogy korábban kezdtük a 40 perces járatindításokat már az előszezonban is” – mondta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A 80-as években volt, hogy évente kétmillió utast szállítottak a balatoni kompok, de ez ma már nem érhető el, főként azért, mert a mai autók sokkal nagyobbak, ezért kevesebb fér fel egyszerre.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!