2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Komment 22:50

Színes

Az egészségügyi dolgozókért szaxofonozik egy 14 éves balatonboglári fiú

Minden vasárnap az egészségügyi dolgozókért szaxofonozik egy 14 éves balatonboglári fiú. A közösségi médiának köszönhetően a zenéje már mindenhová eljutott. A fiatal tehetség játékát a Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dolgozói is szívesen hallgatják.

  • Az egészségügyi dolgozókért szaxofonozik egy 14 éves balatonboglári fiú

Szombat délelőtt már gőzerővel készült vasárnap esti produkciójára Nagy Marci. A fiatal szaxofonos fiú ezúttal Rod Stewart Sailing című világslágerével tiszteleg majd az egészségügyi dolgozók lelkiismeretes munkája előtt.

"Én is csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez, melyben vasárnap 8 órakor kiállnak a hétköznapi emberek világszerte és tapsolnak vagy zenélnek az egészségügyi dolgozóknak, s anyukám is mesélte, hogy az ő munkatársai is milyen áldozatos munkát végeznek ezzel, hogy bemennek oda a frontvonalba és segítenek a fertőzötteken és gondoltam, hogy ezzel egy kicsit tudok nekik segíteni a pihenésben."

- mondta Nagy Márton.

A 14 éves fiú immár hatodik vasárnapja zenél teraszukról, muzsikáját pedig a környéken élők is szívesen hallgatják. Sokan saját ablakukból, míg mások az utcán élvezik a produkciót.

"Nagyon tetszik és lefoglal ,mert a szörnyű magány."

- jegyezte meg Kovács Józsefné.

Marci már egy kisebb rajongótáborral is rendelkezik, a közösségi médiának köszönhetően muzsikája eljutott a fővárosig. Egy nehéz nap után az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet frontvonalban dolgozó szakembereinek is lelki feltöltődést nyújt a muzsika.

"Ez egy nagyon biztató, kedves bennünk is nagyon jó érzelmeket megszólaltató események, amikor ilyenekkel találkozunk, akár a tapssal, akár a zenéléssel, akár csak egy egyszerű üzenettel. Ezek mindig nagy megerősítések, hogy nemcsak belülről van értelme van a munkánknak, hanem azt látjuk, hogy a munka amit csinálunk, az most egy szomorú esemény kapcsán kijutott a társadalom elé."

- hangsúlyozta Dr. Borka Péter, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet gyógytornásza.

Az intenzív osztályon, koronvírusos betegeket ellátó Dr. Borka Péter azt mondja: szinte minden pillanatban érzik a magyar társadalom megbecsülését és háláját. Ez pedig hatalmas erőt ad a további munkához.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

Őzike tévedt be egy lakótelepre + videó

A Szia Komárom a hivatalos Facebook-oldalán számoltak be arról, hogy egy gida szaladgált Észak-Komáromban, a 7-es lakótelepen. Az erről készült videón jól látszik, hogy az állat rémülten rohangált az épületek között.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!