2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Poltikai hobbista

Következik:

Vezércikk 05:00

Színes

A rakott krumpli lesz a Gourmet Fesztivál főhőse

A gulyás után idén a rakott krumpli lesz a Gourmet Fesztivál főhőse.

A rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján a három magyarországi Michelin-csillagos étterem séfje készítette el az ételt. Azok akik május 30. és június 1-je között ellátogatnak a Millenárisra, legalább harmincféle rakott krumplit kóstolhatnak. A napi belépő 3300 forint lesz. A rendezvényt szervező cég ügyvezetője azt mondta: a 110 kiállító meghívásos alapon vesz részt a rendezvényen. Gerendai Károly szerint a fesztivál célja, hogy megmutassa az élvonalbeli hazai gasztronómiai állapotok keresztmetszetét.

– A lényege az az, hogy körbe lehet járni, összesen 110 kiállító lesz, ebből 50 étterem, és mellette, mint ahogy említettem, borászatok, pálinkaházak, gourmet-boltok, cukrászdák, mindazok, akikről azt gondoljuk, hogy valamilyen módon az élvonalát képezik a hazai gasztrokínálatnak – mondta a Sziget Szervezőiroda ügyvezető igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!