2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Színes

A Kiskunhalason látott párduc egy másik nagyvárosban tűnhetett fel – Videó!

Még december elején vette fel egy kamera Kiskunhalas határában, ahogy egy párduchoz hasonló, fekete színű nagymacska sétál egy szántóföldön, közel egy úthoz és egy építkezéshez, most pedig Kecskeméten láthatták az állatot.

  • A Kiskunhalason látott párduc egy másik nagyvárosban tűnhetett fel – Videó!

Fotó: Illusztráció (shutterstock)

Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere osztott meg egy videófelvételt közösségi oldalán egy fekete nagymacskáról, amely a város határában bóklászott. Később a helyi rendőrség is megerősítette, hogy egy valódi fekete párduc látható a videón.

Most a KecsUP kecskeméti hírportál számolt be róla, hogy civil bejelentés alapján kivonult a rendőrség Kecskemét és Kadafalva közötti erdős-mezős területre, hogy megtalálják a vadállatot.

A hírportál egy videót is feltöltött a Facebook-oldalára, amelyen bemutatják, hogy a rendőrség több autóval és rendészeti szakemberekkel is karöltve kutatja át az említett területet, közelebb nem is engedik az újságírókat egyelőre. Egy korábbi felvétel során elárulta a portál munkatársa, hogy a Gábor Dénes utcánál láthatták az elkóborolt állatot, ezért a rendőrség lezárta az utat és átkutatja a környéket.

Frissítés: elhagyták a helyszínt az egyenruhások, nem találták meg a fekete párducot. A rendőrség megerősítette a portálnak, hogy valóban történt bejelentés arról, hogy látták az állatot.

Ballószögön is látni vélték a fekete párducot. Információk szerint a Wéber kanyarban ugrott át egy busz előtt.

A polgármester közleménye az ügyben

Jelzést kaptam arról, hogy elképzelhető, hogy a Kiskunhalason elszabadult feketepárduc Kecskemétig jutott. A Vadaskert munkatársai a rendőrséggel és állatorvossal együttműködve minden olyan helyszínt megkeresnek, ahonnan eddig jelzés érkezett, hogy látták a fekete párducot. Így arra kérem a lakosságot, hogy bármilyen információval rendelkeznek, azt a Vadaskert igazgatója, Tokovics Tamás számára jelezzék 06306992136-os telefonszámon.”

Nem lesz egyszerű befogni

A KecsUP-nak nyilatkozó hivatásos vadász szerint az a terület kiválóan alkalmas egy nagymacska elbújásához, így ha itt marad, nem lesz egyszerű befogni. Szerinte fekete párduc lehet. Ha így van, akkor ugyan veszélyes lehet emberre, ugyanakkor ha nem bántják, nem szorítják be, nem támad, inkább elbújik. A vadász szerint nagy eséllyel háznál tartották és döggel etették, így most elsősorban elhullott állatokat keres táplálék gyanánt. A vadászösztön azonban benne van, és ha elejt egy őzet vagy egy kutyát, feléled benne ez, és onnantól újra vadászni fog.

Kamuhír terjed

Nem igaz, hogy megvan a macska, valaki csak szórakozik

kommentelte az interneten keringő beírásokat Tokovics Tamás, a vadaskert igazgatója KecsUP-nak. 

Metropol - kecsup.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!