Ünnepi szentmisével emlékeztek Jézus megkeresztelkedésére a görög katolikus hívők Budán, a Szent Flórián templomban. A szent liturgia után átvonultak a Batthyány téri rakpartra, hogy megszenteljék a Dunát.
A szertartás végén a hajdúdorogi püspök megáldotta a Dunát és a görög katolikus híveket is. A folyóba mártott hármas gyertya és a kereszt azt jelképezi, hogy Jézus eljött a földre az emberek közé.
Vízkereszt ünnepén a keresztények ősi szokása a vizek megáldása. Krisztus követői ezen az ünnepen annak örülnek, hogy jobban megismerhetik Istent, mivel Jézus megkeresztelkedésekor a Jordán folyóban Isten három formában mutatkozott meg: mint Atya, Fiú és Szentlélek.