A magyar férfi vízilabda-válogatott 9-9-es döntetlen után szétlövésben 3-1-re legyőzte Olaszországot és bejutott az elődöntőbe a párizsi olimpián. Világklasszis kapusunk a meccsen két, a párbajban három ötméterest védett ki. A Mandiner a főszereplőt kérdezte a különleges érzékéről, a drámai csatáról, az idegek harcáról.
Mandiner: Az ötméterespárbaj elején hibázó Varga Dénes először is köszönetet mondott Önnek, majd egy humoros költői kérdést is feltett: „Mi az, hogy beengedett egyet?”
Vogel Soma: De kedves! Kérdezzek vissza: mi az, hogy kihagyja? Viccelek persze én is.
Készült erre, számított ilyen végjátékra?
Nyilván nem tudtam, hogy ez lesz, de benne volt a pakliban, és készültünk erre a felkészülési időszakban, ahogy korábban is. Örültem volna, ha rendes játékidőben tudtuk volna megnyerni a mérkőzést. Azért így szép siker és a vigyor ugyanolyan őszinte az arcomon.
Egyet védett a mérkőzésen, egy lett kapufa, s talán abba is beleért, majd hármat a párbajban. Kottából védi az ötösöket és a meccs közbeni büntetőket vagy reflex, esetleg megérzés, ösztön vezérli?
A szétlövésben számított, hogy meccs közben kettőt kihagytak, illetve ki tudtam védeni kettőt. Mi pedig akkor kettőt értékesítettünk.
Ez ilyenkor mindig ott motoszkál a lövőjátékosok és a kapusok fejében, hogyha ez történt korábban, akkor amikor igazán fontos, hátráltathatja vagy éppen – mint most a mi javunkra – pozitívan hatott.
És a személyes része, szerepe?
A szokásos dolgok segítettek, beváltak most is: statisztika, megérzés és a reflexek összessége. Valamint az, hogy a bízom a saját csapattársaimban, akik a túloldalon lőnek. Ők a legjobb lövők a világon, és korábban is megmutatták, hogy nekem van, hogy elég csak egyet kivédenem, és ők belövik mind az ötöt.
Ezúttal ötből három is elég lett, mert Ön négyből hármat hárított. Jó kezdés után megállt a csapat támadásban, az olaszok jöttek ki jól a négyperces emberhátrányukból, fordítottak, többször, még a negyedik negyed elején is két góllal vezettek. Megfordult a fejében meccs közben, hogy elveszítik?
Érződött a négyperces kiállítás végén, és utána, hogy az a lélektani fölény, ami nálunk volt mondjuk a meccs elején 4-2-ig, az átfordult az ő oldalukra. Ők voltak hangosabbak, agresszívebbek, gyorsabbak. Aztán szépen vissza tudtuk hozni, és kétgólos hátrányból megint megcsináltuk, hogy a végén fel tudtunk állni.
Persze, megfordul az ember fejében, hogy kikaphat, ám tényleg bíztunk magunkban az utolsó másodpercig.
A teljes cikket a Mandiner.hu-n olvashatják.
