2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Sport

Szigorítanák a beléptetést, a drukkerek tiltakoznak

Szigorítaná a szurkolók beléptetését két fideszes politikus. Ha a javaslatot a parlament elfogadja, a jövőben csak az mehet nézőként sporteseményre, akitől a klub előzőleg tenyér-, illetve vénalenyomatot és íriszképet vesz. A beadvány szerint így szorítanák vissza a szurkolói rendbontást a meccseken.

A Fradi–Újpest-meccs még 2010-ben: a mérkőzést többször is félbe kellett szakítani, mert megzavarták a szurkolók. Füstbombát dobtak a játékosok közé, egyikük pedig berohant a pályára. A rendbontókat előállították, mert a szigorú biztonsági berendezésekkel kiszűrték a randalírozókat.

Két fideszes politikus azonban tovább szigorítaná a szurkolók beléptetését. A Vass Imre és Simon Róbert által jegyzett indítvány szerint a jövőben a kiemelt biztonsági kockázatú sporteseményekre csak névre szóló, fényképes klubkártyával, illetve jeggyel lehetne bejutni. A szurkolóktól íriszképet, véna-, kéz-, illetve tenyérlenyomatot is vehetnek a klubok, amelyből kódot készítenek, és ez alapján azonosítanák be a meccsre érkezőket. A javaslat szerint így azonnal kiszűrhetők a kitiltott szurkolók. A kód elkészítése után törölni kell a személyes adatokat.

Az indítványozó fideszes politikusok nem akartak nyilatkozni, az ülésteremben azonban hosszasan érveltek a rendszer bevezetése mellett. „Példaként szeretném elmondani, hogy ez év májusában itt, a fővárosban, a Papp László arénában én magam is résztvevője voltam az Audi KC Podgorica elleni női kézilabda BL-mérkőzésének, ahol a vendégszurkolók, ha központi beavatkozás nem történik meg, komoly problémát okozhattak volna, tehát mindenképpen fontos a beléptetőrendszereknek a biztonságossá tétele, azok felülvizsgálata” – érvel Simon Róbert.

„Ezek a stadionok azért mégsem atomreaktorok, tehát ilyen típusú speciális beléptetésre én nem látok indokot” – közölte Varga László szocialista országgyűlési képviselő. A bal- és a jobboldali ellenzék is tiltakozik. A Jobbik szerint a törvény a Rákosi-rendszert idézi. „Az én 11 éves lányomat, ha ki akarom vinni a mérkőzésre, akkor őt egy rabosítási folyamatnak akarják alávetni. Vagy azt az embert is egy rabosítási folyamatnak akarják alávetni, aki soha az életében semmilyen törvénytelent nem csinált, de ki akart menni egy mérkőzésre” – mondja Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő.

A Ferencvárosi Sportklub már korábban jelezte: az elsők között vezetné be az íriszvizsgálatot és az ujjlenyomat-olvasót. A szurkolói szövetség közleményben reagált: azt írták: már bankot rabolni is könnyebb lesz, mint focimeccsre menni. Egyik tagjuk azt mondta: ha szigorít a tornaklub, nem járnak majd ki meccsekre.

„Vagyunk sokan, akik azt gondolják, hogy ebbe a színházivá, profitorientálttá tett világba nem illenek bele. És pont azok a fanatikus szurkolók úgy gondolják, hogy nem jönnek már ki a mérkőzésre. Több ilyen ismerősöm, barátom van, aki úgy gondolja, hogy felhagy a meccsre járással” – mondta a Hír TV-nek Magyar Balázs törzsszurkoló.

Ha a parlament elfogadja a törvényjavaslatot, a szigorítás bevezetése akkor sem lesz kötelező, a klubok döntenek majd.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!