2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Magyar retró 3. 11:05

Sport

Szalai: Lehet gondolkodni, mi lett volna, ha előbb jön Rossi

Szalai Ádám szerint nem szabad utólag sajnálni, hogy a magyar labdarúgó-válogatott csak a második helyen zárt a Nemzetek Ligájában.

  • Szalai: Lehet gondolkodni, mi lett volna, ha előbb jön Rossi

A vasárnap a finnek elleni csoportzárón is eredményes csatár elmondta, nagyon rossz időben jött a kapitányváltás az együttesnél, hiszen Marco Rossinak Georges Leekens menesztését követően mindössze öt napja volt arra, hogy felkészítse az együttest, amely végül 1-0-ra kikapott Finnországban a sorozat első fordulójában. „Azt gondolom beáldoztuk annak, hogy a csapat felvegye azt a rendszert, amit a mostani kapitány elvár. Aztán azon meg lehet gondolkozni, mi lett volna, ha lett volna ideje néhány barátságos mérkőzésen felkészülni” – tette hozzá a Hoffenheim támadója, aki a neki remek gólpasszt adó Kalmár Zsoltot is méltatta: „Nagyon sokat fejlődött az elmúlt válogatott mérkőzéseken. Sokat kell vele beszélni, de maximálisan végrehajtja, amit kell. A képességei megvannak, előrefelé nagyon jó, és ha még egy kicsit hátrafelé is javul, komoly kis középpályás lesz belőle.”

Kalmár csütörtökön az észtek és vasárnap a finnek ellen megnyert mérkőzésen is a válogatott egyik legjobbja volt. Ahogyan ő fogalmazott, remek formája első sorban annak köszönhető, hogy bízik benne a szakmai stáb, valamint az egész csapat teljesítménye is segíti őt.

„A második hely összességében nem rossz a csoportban, de utólag azért van bennünk némi hiányérzet a finnországi vereség, vagy az észtországi döntetlen kapcsán. Ugyanakkor azt gondolom, jó úton haladunk előre, ezt ez a legutóbbi két mérkőzés megmutatta” – jegyezte meg.

A finnek ellen Marco Rossi Holender Filip személyében újoncot is avatott, a Budapest Honvéd játékosa nagyon örült a debütálásának. "Már az észtek elleni összecsapáson is szó volt arról, hogy játszom majd, most is ugyanúgy készen álltam. Azért amennyire örülök, annyira dühös is vagyok, mivel volt egy nagy helyzetem, ahol nem sikerült jól eltalálnom a labdát, fantasztikus lett volna gólt lőni rögtön a bemutatkozásomkor."

Mivel vasárnap a görögök a csoport másik mérkőzésén nagy meglepetésre hazai pályán kikaptak az észtektől, így a magyar válogatott a C osztály 2. csoportjának második helyén zárt, azaz biztosan bennmaradt. Egyúttal így maradt esélye arra, hogy a Nemzetek Ligájából - sikertelen Eb-selejtező esetén – érdekelt legyen az Európa-bajnoki részvételért folyó küzdelemben, de ehhez az kell, hogy az osztály négy csoportgyőztese közül valamelyik válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatból kiharcolja a részvételt.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Az UEFA többszörösen leborult a Fradi teljesítménye előtt + videó

Az UEFA többszörösen leborult a Fradi teljesítménye előtt + videó

Bravúrgyőzelmet aratott a Fradi az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hazai pályán 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaar együttesét. A magyar bajnok négy gólja és továbbjutást érő diadala az európai szövetséget is magával ragadta, az UEFA hivatalos oldalán a hét teljesítménye, a hét gólja és a hét védése is ferencvárosi lehet.
A Ferencváros legyőzte az Alkmaart és továbbjutott

A Ferencváros legyőzte az Alkmaart és továbbjutott

A magyar bajnoki címvédő Ferencváros 4-3-ra legyőzte a holland AZ Alkmaart csütörtök este a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik, utolsó fordulós mérkőzésén a Groupama Arénában, ezzel továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.
Neymar hazatér

Neymar hazatér

A várakozásnak megfelelően visszatér a Santoshoz Neymar, miután kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a szaúdi bajnokságban éllovas al-Hilallal.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!