2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Posztumusz felvették a WNBA-be Kobe Bryant kislányát

Az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokság (WNBA) helyi idő szerint pénteki játékosbörzéjén (draft) posztumusz felvették a ligába Kobe Bryant kislányát, Giannát (Gigit).

  • Posztumusz felvették a WNBA-be Kobe Bryant kislányát

Rajta kívül Payton Chestert és Alyssa Altobellit is a WNBA tagjai közé választották. A két - Giannához hasonlóan - 13 éves lány ugyancsak életét vesztette abban a januári helikopter-balesetben, amelyben a Los Angeles Lakers korábbi legendás játékosa, Kobe Bryant is elhunyt. A három gyerek mindegyike utánpótlás-bajnokságban kosarazott.

Bryant özvegye videoüzenetében köszönetet mondott a gesztusért, és úgy fogalmazott: lányának valóra vált volna ezzel az álma.

"Minden idők egyik legnagyobb sportolója akart lenni, pontosan úgy, mint az édesapja"

- mondta Vanessa Bryant.

Az eseményen egyúttal bejelentették a "Kobe és Gigi Bryant pártfogói díj" megalapítását - az elismerést a jövőben azon személyek vagy csoportok kaphatják meg, akik, illetve amelyek sokat tesznek a leány-kosárlabdaért.

A WNBA draftját eredetileg New Yorkban tartották volna, de a koronavírus-járvány miatt online rendezték meg. A legelőkelőbb helyen Sabrina Ionescu kelt el, őt a New York Liberty választotta ki.

A kiírás szerint május 15-én kezdődne a szezon, a rajtot azonban bizonytalan időre elhalasztották.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!