2025. 05. 25. Vasárnap Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Bayer show 02:00

Sport

Olimpiai elődöntős a párbajtőröző Muhari Eszter

A párbajtőröző Muhari Eszter a harmadik mérkőzését is megnyerte szombaton, ezzel elődöntős a párizsi olimpia vívóversenyén.

  • Olimpiai elődöntős a párbajtőröző Muhari Eszter

A szakág egyetlen magyar indulója a kínai Tang Csün-jao elleni sikerrel kezdett, a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szeránál is jobbnak bizonyult, majd egy újabb kínai vívó, Jü Sze-han 15-10-es legyőzésével a legjobb négy közé került.

A negyeddöntőben az előző két asszóhoz hasonló forgatókönyv szerint alakult a mérkőzése: az eleje taktikai küzdelmet hozott, és sokáig nem tudott egyik vívó sem érdemben ellenfele fölé kerülni. A 3-1-es első szakasz után a kínai párbajtőröző egyenlített, de a következő szünetre megint két tus volt a magyar előny (7-5), majd a pihenőt követően újabb egyenlítés következett. Muhari ezúttal többször ment előre is, de védekezésből is adott fontos tusokat. Aztán egyszer csak elkezdett nőni a különbség, ekkor megroppant az előző körben a világbajnok francia Marie-Florence Candassamyt legyőző Jü.

Muhari a döntőért a hazai közönség előtt szereplő Auriane Mallo-Bretonnal vív 19.25-kor.

 

Fotó: Muhari Eszter, miután győzött a kínai Jü Sze-han ellen és az elődöntőbe jutott a női párbajtőr egyéni versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 27-én. MTI/Illyés Tibor

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Bajnok lett a Ferencváros

Bajnok lett a Ferencváros

A Ferencváros megnyerte sorozatban a hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét, mivel 2-1-re győzött a tavasszal mindeddig veretlen Győr otthonában az OTP Bank Liga zárófordulójának szombati játéknapján.
Hankó Balázs: szükség van az MCC-hez hasonló kiválósági központokra

Hankó Balázs: szükség van az MCC-hez hasonló kiválósági központokra

Kellenek olyan kiválósági központok, amelyek a jövő legtehetségesebbjeit képzik, ezt teszi a Mathias Corvinus Collegium (MCC) is szerte a Kárpát-medencében - mondta a kulturális és innovációs miniszter az MCC Közéleti programok és vitaakadémia képzésein részt vevők diplomaosztó ünnepségén szombaton Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A Fehérvár FC esett ki az NB 1-ből

A Fehérvár FC esett ki az NB 1-ből

A Fehérvár búcsúzott az élvonaltól, mivel hazai pályán 3-0-ra kikapott szombaton Debrecentől a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában, így az utolsó előtti, azaz 11. helyen végzett.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!