2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Sport

Nagy László is tagja a bő keretnek

Nagy László, a Telekom Veszprém jobbátlövője is tagja a januári, dán–német közös rendezésű világbajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott hétfőn kihirdetett bő keretének.

  • Nagy László is tagja a bő keretnek

A 201-szeres válogatott játékos tavaly októberben lemondta a szereplést a nemzeti csapatban, de a júniusi, Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőre visszatért, és kilátásba helyezte, hogy szükség esetén a januári tornán is számíthatnak rá.

A magyar szövetség hétfői beszámolója szerint Csoknyai István és Vladan Matics szövetségi kapitányoknak a világbajnokság rajtjára 16 fősre kell szűkíteniük keretüket, de két-két cserére a csoportkör, a középdöntő, és az egyenes kieséses szakasz közben is lesz lehetőségük.

A csapat december 27-én kezdi meg a felkészülést, január 3-án és 6-án Dániában lép pályára a házigazdák ellen.

A világbajnokságot január 10. és 27. között rendezik, a magyarok a koppenhágai D csoportban Svédországgal, Katarral, Argentínával, Egyiptommal és Angolával találkoznak. A csoportok első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

A magyar férfi válogatott 28 fős vb-kerete:

kapusok: Bartucz László (Grundfos Tatabánya), Borbély Ádám (Orlen Wisla Plock, lengyel), Mikler Roland (Telekom Veszprém), Székely Márton (Grundfos Tatabánya)

jobbszélsők: Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE), Vasic Marko (Csurgói KK)

jobbátlövők: Ancsin Gábor (Ferencváros), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Bartók Donát (TBV Lemgo, német), Máthé Dominik (Balatonfüredi KSE), Nagy László (Telekom Veszprém)

irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), Faluvégi Rudolf (HBC Nantes, francia), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Szöllősi Balázs (Grundfos Tatabánya)

beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Debreczeni Dávid (Ferencváros), Schuch Timuzsin (Ferencváros), Sipos Adrián (Grundfos Tatabánya), Vilovski Uros (HE-DO B.Braun Gyöngyös)

balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Ilyés Ferenc (Grundfos Tatabánya), Jamali Iman (Telekom Veszprém), Ligetvári Patrik (Ademar León, spanyol), Szita Zoltán (Balatonfüredi KSE)

balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Varsandán Milán (HE-DO B.Braun Gyöngyös)

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!