2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Sport

Nadal térde közbeszólt, nem mérkőzik meg Federerrel

  • Nadal térde közbeszólt, nem mérkőzik meg Federerrel

Rafael Nadal térdsérülés miatt visszalépett a Roger Federer elleni elődöntőtől az egyesült államokbeli Indian Wellsben zajló keménypályás tenisztorna férfiversenyében.

„A mai bemelegítésen úgy éreztem, a térdem nincs megfelelő állapotban ahhoz, hogy egy elődöntőhöz méltó játékra legyek képes” – mondta a torna Twitter-oldalán a spanyol sztár.

A korábbi világelső úgy fogalmazott, nehéz ezeket a dolgokat elfogadnia, mert olyan, mintha riválisaihoz képest hátrányban lenne egész pályafutása alatt.

„Pozitívnak kell maradnom és hálásnak kell lennem azokért a dolgokért, amiket a tenisztől kaptam” – tette hozzá a 32 éves Nadal, aki egyben azt is bejelentette, hogy a jövő héten kezdődő miami ezres tornán sem vesz részt. „Hazamegyek és elkezdek készülni a salakpályás szezonra, hogy Monte-Carlóra készen álljak. Nem vagyok boldog, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, mert jól ment a játék”.

Federer így játék nélkül jutott döntőbe, ahol Dominic Thiemmel találkozik majd vasárnap. Az osztrák teniszező három szoros szettben múlta felül a 13. helyen kiemelt kanadai Milos Raonicot.

Az ötszörös Indian Wells-i bajnok Federer kilencedik kaliforniai fináléjára készülhet, a tavalyi döntőben Juan Martin Del Potrótól kapott ki három szoros szettben.

Eredmények, férfiak, 8,36 millió dollár (2,33 milliárd forint) összdíjazás, elődöntő:
Thiem (osztrák, 7.)–Raonic (kanadai, 13.) 7:6 (7-3), 6:7 (3-7), 6:4
Federer (svájci, 4.)–Nadal (spanyol, 2.) – játék nélkül

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!