2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Sport

Kevesebben kísérhetik az állami vezetőket az olimpián

A tavalyról az idei nyárra halasztott tokiói olimpián a megszokottnál kevesebben kísérhetik a japán fővárosba érkező külföldi állami vezetőket.

  • Kevesebben kísérhetik az állami vezetőket az olimpián

A koronavírus terjedésének veszélye miatt hozott korlátozó intézkedésekről a Kyodo adott hírt vasárnap, közölve, hogy az államfők kíséretét legfeljebb tizenegyen, a miniszterekét pedig négyen alkothatják. A japán hírügynökség szerint a protokolláris változásokról már értesítették a külföldi nagykövetségeket és a nemzeti olimpiai bizottságokat.

A pandémia miatti szigorítások keretében a Tokióba készülő külföldi vezetőknek indulásuk előtt 72 órával koronavírustesztet kell elvégezniük, és Japánba érkezésükkor is vizsgálaton fognak átesni. A magas rangú vendégek nem találkozhatnak majd a sportolókkal, és csak a számukra kijelölt közlekedési eszközt használhatják. A Kyodo értesülése szerint kíséretükben lesz egy-egy japán kormánytisztviselő, aki figyelemmel kíséri az egészségügyi intézkedések betartását, így például az arcvédő viselését és a rendszeres kézmosást.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!