2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Sport

Két hónappal elhalasztották a Tour de France-t

Két hónappal elhalasztották a koronavírus-járvány miatt a világ legnagyobb és leghíresebb országúti kerékpáros körversenyét, a Tour de France-t.

  • Két hónappal elhalasztották a Tour de France-t

A nemzetközi szövetség (UCI) szerdai közlése szerint augusztus 29. és szeptember 20. között rendezik meg az eredetileg június 27. és július 19. közöttre kiírt viadalt.

"A kerékpáros világ egyöntetűen támogatta az elképzelést, azok is, akik nem kedvelnek minket. Néhány csapat azt közölte, hogy becsukhatnak, ha 2020-ban nem lesz Tour. A Tour az újratervezett versenynaptár alapja kell hogy legyen" - mondta Christian Prudhomme versenyigazgató.

Közlése szerint a háromhetes viadal útvonala 99 százalékban változatlan marad majd, azaz Nizzában lesz a "nagy rajt" és hagyományosan Párizsban a befutó.

Prudhomme arról is beszélt, korábbi időpont is felvetődött, de a versenyzőknek kell néhány hónap, hogy megfelelően felkészüljenek egy olyan versenyre, mint a Tour.

A halasztás hétfőn vált szinte biztossá, mivel Emmanuel Macron francia államfő július közepéig eltolta a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!