2021. 12. 08. Szerda Mária napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 04:00

Sport

Két évre eltiltották Sidi Pétert

A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) elnöksége hétfőn, másodfokon két évre tiltotta el Sidi Pétert, amiért a márciusi indiai világkupán jogosulatlanul bement a később pozitív doppingmintát szolgáltató Péni István szobájába.

Nagy György, az MSSZ elnöke az elnökségi ülés után tartott sajtótájékoztatón bemutatta azt a felvételt, amelyen látható, ahogy a komáromi világ- és Európa-bajnok puskás belépett csapattársa szobájába, majd közel 45 perc után elhagyta azt.

"A mai napon az elnökség az én javaslatomra az elsőfokú egyéves eltiltást két évre módosította" - mondta a sportvezető. Hozzátette, a szövetség nem tudja bizonyítani azt, hogy Sidi manipulált Péni vitaminjával, és vádaskodni sem akar, a büntetést csak a jogtalan behatolás miatt szabták ki rá.

Péni Istvánt viszont a pozitív doppingminta ellenére a nemzetközi szövetség közvetlenül a májusi, eszéki Európa-bajnokság előtt felmentette, miután illetékes testülete arra a megállapításra jutott, hogy ártatlan a szóban forgó doppingügyben, vele szemben szabotázs történt.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Két meccs lesz a románokkal

December 21-én és 22-én Románia ellen játszik két felkészülési mérkőzést a magyar férfi röplabda-válogatott.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!