2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Komment 06:00

Sport

Két angol sztár is lemondta a válogatottságot

  • Két angol sztár is lemondta a válogatottságot

Jamie Vardy, a Leicester City támadója azt mondta, a jövőben klubkötelezettségeire szeretne összpontosítani, ezért azt kéri, az angol labdarúgó-válogatott összeállításánál többé ne vegyék figyelembe.

A 32 éves játékos, aki tagja volt az idei, oroszországi világbajnokságon negyedik helyezett csapatnak, elárulta: közölte Gareth Southgate szövetségi kapitánnyal a döntését, és abban maradtak, ha sérülések miatt mégis be kell ugrania, azt vállalja.

Őszintén szólva egy ideje már foglalkoztat ez a lépés. Nem leszek fiatalabb, s láthatóan a kapitány a fiatalítás mellett van, ez a vb-n meg is hozta az eredményt. Ezért azt mondtam neki, jobb, ha engem már mellőz, s a fiatalokat kezdi beépíteni a csapatba – mondta a Guardiannak Vardy, aki a vb alatt leginkább a kispadról figyelte a mérkőzéseket, s ahogy fogalmazott, ez is befolyásolta a döntését.

A húszas évei végén berobbanó futballista 26 alkalommal szerepelt az angol nemzeti együttesben, és hét gólt szerzett.

Gary Cahill is hasonló döntést hozott. A Chelsea védője szintén abban állapodott meg Southgate-tel, hogy ha szükség lesz rá, rendelkezésre áll.

Cahill 61-szeres válogatott, néhányszor kapitánya is volt a csapatnak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik

Póta Georgina: Addig folytatom, ameddig jólesik

Összességében pozitívnak értékeli a szereplését a múlt heti egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon Póta Georgina, aki a további sportpályafutását illetően nem tervez nagyon előre, addig játszik, amíg jólesik neki.
Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif

Profi bokszolóként folytathatja pályafutását Helif

A párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző és súlycsoportjában aranyérmes, vitatott nemiségű Iman Helifnek sok ajánlata van, és az An-Nahar című arab nyelvű napilap értesülése szerint rövidesen a profi bokszban folytatja pályafutását.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!