2025. 02. 17. Hétfő Donát napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 06:25

Sport

Hiába volt a pályán egyszerre mindhárom Dárdai, vereséggel kezdett a Hertha

A Hertha BSC 1-0-ra kikapott a Fortuna Düsseldorf otthonában a német labdarúgó másodosztály nyitófordulójának szombat esti összecsapásán.

  • Hiába volt a pályán egyszerre mindhárom Dárdai, vereséggel kezdett a Hertha

A Dárdai Pál edzette fővárosi együttesben a 21 éves Márton a kezdőcsapat tagjaként végigjátszotta az összecsapást, a nyáron a Fehérvártól szerződtetett, 24 esztendős ifj. Dárdai Pál a 29. percben állt be csereként, míg a legfiatalabb testvért, a 17 éves Bencét a 78. percben cserélte be a korábbi magyar szövetségi kapitány.

A fivérek ezzel történelmet írtak, ugyanis német profiligában korábban még nem fordult elő, hogy három testvér egy csapatban egyszerre legyen a pályán.

"A sors akarta, hogy így legyen, ez az én családom története. Az édesapámnak és nekem is volt lehetősége a tervéremmel együtt játszani még Magyarországon, úgyhogy nekünk ez természetes" - nyilatkozta a mérkőzés után Dárdai Pál.

A tréner elmondta, olyan régóta áll a berlini klub alkalmazásában, hogy a gyerekei "Hertha-gyerekek", ugyanakkor megjegyezte, Mártonnal nem ő hosszabbított szerződést, és a legnagyobb fiát sem ő szerződtette vissza Magyarországról.

A Düsseldorf győztes gólját Daniel Ginczek szerezte az 51. percben.

BORÍTÓKÉP: Hertha BSC Twitter-oldala

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A Juventus nyerte a Derby d'Italiát

A Juventus nyerte a Derby d'Italiát

A Juventus 1-0-ra legyőzte a címvédő, vendég Internazionalét az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának vasárnap esti rangadóján, a Derby d'Italián.
Zelenszkijnek nagyon nem tetszik, ami történik

Zelenszkijnek nagyon nem tetszik, ami történik

Az Egyesült Államok nem rendelkezhet "valós tervvel" Ukrajnáról, mert az nem lehetséges Ukrajna nélkül – közölte Volodimir Zelenszkij az amerikai NBC televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjújában.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!