2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Sport

Hamilton rajt–cél győzelmet aratott Japánban

A négyszeres világbajnok, Lewis Hamilton nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíjat. A Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas a második, míg a Red Bull hollandja, Max Verstappen a harmadik helyen ért célba. Lewis Hamilton matematikailag már akár a következő futamon is bebiztosíthatja ötödik világbajnoki címét.

  • Hamilton rajt–cél győzelmet aratott Japánban

A múlt heti Orosz Nagydíj után ismét a Mercedes autói indultak az első sorból, ezúttal Szuzukában. A mezőny simán rajtolt el, de még az első körben a 3. helyen álló Red Bull-os Verstappen úgy tért vissza egy kisodródásból a pályára, hogy nekikoccant a mögötte jövő Kimi Raikkönen Ferrarijának. Közben a mezőny másik részén a Haastól Magnussen vágott be úgy Leclerc elé, hogy a Haas defektet kapott. A két incidensből származó törmelékek eltakarításához bejött a biztonsági autó.

Az újraindítás után azonban, a 8. körben a 4. helyre feljött Vettel előzés közben ütközött az előtte lévő Verstappennel, és bár mindketten pályán maradtak, a Ferrari csaknem 10 helyet veszített.

Az élen ezután már nem történt változás, izgalmas versenyhelyzeteket a középmezőnynél lehetett látni. A futamot végül rajt–cél győzelemmel Lewis Hamilton nyerte, mögötte csapattársa, Valtteri Bottas és Max Verstappen végzett.

„Nagyon-nagyon boldog vagyok. Az egész hétvégén nagyon erős volt a csapat, és megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek. Ez a pálya meg a legjobb a világon, nem tudom, miért nem építenek már ilyen pályákat, minden másodpercét nagyon élveztem” – nyilatkozta a futam után Hamilton.

A világbajnoki pontversenyben Hamiltonnak 331 pontja van, előnye 67 pontra nőtt Vettellel szemben, így egyelőre úgy tűnik, a két négyszeres világbajnok közül a Mercedes britjének lesz meg előbb az ötödik összetett győzelem, akár már két hét múlva, a texasi Austinban is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!