Varga Zsolt együttese ezzel biztosította helyét a sorozat nyolccsapatos szuperdöntőjében, amelyet április 11. és 13. között a montenegrói Kotorban rendeznek meg.
A magyarok a szombati elődöntőben a japán-görög negyeddöntő győztesével találkoznak 16.30-kor.
Eredmény, negyeddöntő:
Magyarország-Georgia 21-10 (6-2, 4-1, 5-1, 6-6)
------------------------------------------------
a magyar csapat gólszerzői: Ekler 5., Vigvári Ve., Manhercz, Angyal 3-3, Nagy Ák. 2, Kovács P., Nagy Ád., Tátrai, Varga Vi., Vismeg 1-1
Kiválóan kezdett a magyar csapat, az első öt lövéséből gólt szerzett, hátul pedig hibátlanul védekezett, így mindössze öt perc elteltével komoly előnyre tett szert (5-0). A georgiaiak ugyan két gólt szerezve megtörték rossz sorozatukat, de a negyedet Manhercz találata zárta le.
A játék képe a folytatásban sem változott, a magyarok kedvükre gyakorolhatták a figurákat, és az ötmétereseket is értékesítettek. A két csapat között óriási volt a tudásbeli különbség, a záró nyolc percre 11 gólosra nőtt a magyar előny (15-4).
A negyedik negyed hozta a legtöbb találatot az összecsapáson, amely végül 21-10-zel zárult. A magyarok legeredményesebbje Ekler Zsombor volt öt góllal.
MTI