Az FTC az alapszakasz 17. helyezettjeként várta a pénteken Nyonban rendezett sorsolást, amelyen a 15. és a 16. pozícióban zárt együttesek közül kapott ellenfelet. A Plzenen kívül a 2023-ban döntős, tavaly elődöntős olasz AS Roma lehetett volna még rivális.
A legjobb 16 közé jutásért sorra kerülő párharc első mérkőzését február 13-án rendezik a Groupama Arénában, a visszavágót pedig egy héttel később Plzenben. A hatszoros cseh bajnok Viktoria legutóbb harmadik volt hazája bajnokságában, az El előző kiírásában pedig a negyeddöntőig menetelt, ott a Fiorentina ejtette ki.
Ha a Ferencváros továbbjut, akkor az Athletic Bilbaóval vagy a Lazióval játszik a nyolcaddöntőben március 6-án és 13-án.
A legjobb 16 közé kerülésért kisorsolt párharcok közül kiemelkedik az AS Roma és az FC Porto ütközete, míg a magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasaray az Alkmaarral találkozik, amelyet a Ferencváros csütörtök este 4-3-ra legyőzött az alapszakasz utolsó fordulójában. Sallait a késői átigazolása miatt az eddigi küzdelembe nem tudta benevezni a Galata, az egyenes kieséses szakaszra viszont nevezhető.
A negyeddöntő találkozóira április 10-én és 17-én, az elődöntős meccsekre pedig május 1-jén és 8-án kerül sor.
A döntőt május 21-én rendezik a bilbaói San Mamés Stadionban.
A nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcok:
FERENCVÁROSI TC-Viktoria Plzen (cseh)
Twente (holland)-Bodö/Glimt (norvég)
Union Saint-Gilloise (belga)-Ajax Amsterdam (holland)
AZ Alkmaar (holland)-Galatasaray (török)
Midtjylland (dán)-Real Sociedad (spanyol)
PAOK (görög)-FCSB (román)
Fenerbahce (török)-Anderlecht (belga)
FC Porto (portugál)-AS Roma (olasz)
A nyolcaddöntő párosítása:
FERENCVÁROSI TC/Viktoria Plzen (cseh)-SS Lazio (olasz)/Athletic Bilbao (spanyol)
Twente (holland)/Bodö/Glimt (norvég)-Olimpiakosz (görög)/Glasgow Rangers (skót)
Union Saint-Gilloise (belga)/Ajax Amsterdam (holland)-Eintracht Frankfurt (német)/Olympique Lyon (francia)
AZ Alkmaar (holland)/Galatasaray (török)-Manchester United (angol)/Tottenham Hotspur (angol)
Midtjylland (dán)/Real Sociedad (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol)/Manchester United (angol)
PAOK (görög)/FCSB (román)-Olympique Lyon/Eintracht Frankfurt (német)
Fenerbahce (török)/Anderlecht (belga)-Glasgow Rangers (skót)/Olimpiakosz (görög)
FC Porto (portugál)/AS Roma (olasz)-Athletic Bilbao (spanyol)/SS Lazio (olasz)
MTI