2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág 11:00

Sport

Birtokba vehették a fiatalok a közel egymilliárdos atlétikai központot

Átadták a regionális atlétikai központot Székesfehérváron. A sportlétesítmény nemcsak a versenysportolók, hanem az amatőr és szabadidős sportolók előtt is nyitva áll. A központ 750 millió forintos állami támogatással valósult meg, melyhez az önkormányzat további 210 millió forintot biztosított.

A székesfehérvári fiatalok már birtokba vették az atlétikai központot. A központban versenyek rendezésére is alkalmas futópályát alakítottak ki. A mellette megépült hétszáz négyzetméteres gyakorlócsarnokban pedig egy nyolcpályás, száz méter hosszú futófolyosó is helyet kapott.

„Nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek, akik ma itt elég nagy számban vannak, felkészülésük során ma már a legmodernebb eszközökkel készülhessenek. Nemcsak a szülők elvárása ez, hanem a sport is ezt kívánja, és hogy azokat a sikereket, amelyeket Magyarország folyamatosan elér a nemzetközi versenyeken, fenn tudjuk tartani” – mondta Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

A különböző sportfinanszírozásoknak köszönhetően több mint százezerrel nőtt az igazolt sportoló gyerekek száma az elmúlt években. A Kölyök Atlétikai Program révén egyre több iskolában ismerkedhetnek meg a gyerekek az atlétikával. „Szerencsések vagyunk, hogy Magyarország kormánya két évvel ezelőtt megszavazta a kölyökatlétikai programnak azt a bizalmat, amivel képzések hada indult el, és eddig közel ezer testnevelő, köztük sokan itt, Székesfehérváron is megtanulták és elsajátították a kölyökatlétika alapjait” – nyilatkozta Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára.


A központ májusra készül el teljesen, addigra a szabadtéren fedett lelátót építenek, és egy 600 méteres futópályát is kialakítanak.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Minden idők legnagyobb olimpiai csapata utazhat Párizsba + videó

Minden idők legnagyobb olimpiai csapata utazhat Párizsba + videó

Jelen állás szerint 175-190 között számítunk a magyar csapat létszámára - ezt Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondta a testület tavaszi közgyűlésén. Ez azt jelentheti, hogy az elmúlt húsz év legnagyobb létszámú olimpiai csapata lehet ott Párizsban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!