2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sport

Bemutatták mit tudnak a terrorelhárítók

Az eddigi részvételi rekord jelentősen megdőlt a Terrorelhárítási Központ (TEK) szervezésében szombaton hatodik alkalommal megrendezett budo- és küzdősportgálán.

  • Bemutatták mit tudnak a terrorelhárítók

Amikor szombat reggel Hajdu János, a TEK főigazgatója a BOK (volt Syma) Csarnokban megnyitotta a rendezvényt, már utalt rá, hogy idén új részvételi csúcs születik. Később az is kiderült, hogy a hat különböző stílusban - WKF-karate, K-1, kyokushin karate, judo, valamint grappling és combat grappling - összesen 376 versenyző adta le nevezését, míg a korábbi években legfeljebb közel 300-an indultak. Az egésznapos eseményen a rendvédelmi szervek dolgozói, valamint mentősök, katonák, tűzoltók és NAV-osok küzdöttek egymással.

Ezek a srácok munka mellett sportolnak, és érdemesek arra, hogy évente egyszer színvonalas körülmények között és nagy közönség előtt mutathassák meg tudásukat –jelentette ki köszöntőjében Hajdu János.

A program délelőtt a selejtezőkkel indult, majd a délutáni döntőkre a nézők létszáma már megközelítette a kétezret. A finálék között látványos harcművészeti bemutatók - kempó, taekwondo, wusu, muay thai - szórakoztatták a közönséget. Az idei gála díszvendége a K-1-ben háromszoros szupernehézsúlyú profi világbajnok holland Remy Bonjasky volt, aki nagy népszerűségnek örvendett a nézők körében.

Az esemény három szakágban - WKF-karate, K-1 és kyokushin karate - része a BM pontszerző bajnokságának. A nap folyamán küzdősportokkal kapcsolatos kiállítás és vásár is várta az érdeklődőket, az ingyenes rendezvényre kilátogatók adományaikkal a Bethesda Gyermekkórházat támogatták.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!