2020. május 29.,
péntek, Magdolna napja

ARD: súlyos vádak Aján Tamás és a MACS ellen

MTI

2020. január 6., hétfő 10:45

Súlyos vádakat fogalmazott meg Aján Tamás ellen dokumentumfilmjében az ARD német közszolgálati televíziós csatorna, amely szerint korrupciós ügyek miatt indulhat büntetőeljárás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökével szemben.

Az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Eszerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.

"Nem voltak doppingellenőrzések, mert tudták, hogy azok pozitív eredményt hoztak volna" - nyilatkozott Lydia Valentin. A spanyol versenyző úgy lett a 2012-es játékok aranyérmese 75 kilogrammban, hogy utólagos ellenőrzésen az első három helyezettet diszkvalifikálták.

Az ARD szerint az IWF a Magyar Antidopping Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Kivétel ez alól a 2015-ös houstoni világbajnokság volt, ahol a német tv-csatorna szerint Aján Tamás tiltakozása ellenére az amerikai doppingellenes ügynökség vette le a doppingmintákat és ez 24 lebukáshoz vezetett.

A pénzügyi szabálytalanságokról a Német Súlyemelő Szövetség elnöke, Christian Baumgartner és Antonio Urso, az Európai Súlyemelő Szövetség olasz elnöke beszél a műsorban. Mindketten vesztesek voltak az IWF 2017-es, thaiföldi kongresszusán, amelyen Ajánt - Ursót megelőzve - ismét elnöknek választották, Baumgartner pedig kikerült a szervezet végrehajtó bizottságából.

Baumgartner szerint Aján Tamás évtizedek során felépített egy rendszert, amely lehetővé tette a doppingolás eltitkolását. A 80 éves magyar sportdiplomata 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek, azóta pedig az elnöke.

"A korrupció kultúráját valósította meg" - mondta róla Baumgartner.

Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében - Urso évek óta állítja, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) érkező pénz egy része itt landolt. Az olasz sportvezető szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan. Reakcióként bejátszottak egy 2009-es hangfelvételt, amelyen Aján Tamás azt mondja, ez az összeg a szövetség biztonsági tartaléka. Urso azt is elmondta, hogy írásban jelezte aggályait a NOB-nak, de csak azt a választ kapta, hogy ez "belső probléma".

A televíziós csatorna által felkért szakértő, Mark Pieth svájci büntetőjogász úgy értékeli, hogy három bűncselekmény gyanúja merülhet fel: okirat-hamisítás, hűtlen kezelés és sikkasztás.

"Amit láttam, az számomra nagyon-nagyon pimasznak tűnik. Pimaszabbnak, mint amit korábban a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél láttam" - fogalmazott Pieth, aki a FIFA-nál kirobbant korrupciós botrány után egy ideig a szervezet reformbizottságát vezette.

Az ARD-nek nyilatkozott Rattikan Gulnoi, a 2012-es londoni olimpia bronzérmese is. A thaiföldi súlyemelő azt állította, hogy 18 éves kora óta tiltott teljesítményfokozókat kapott. Hozzátette, országában 13 esztendős koruk után doppingolják a súlyemelőket.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál szerint a "Titkos dopping - az emelők ura" című filmben megszólalt a moldovai csapat orvosa is, akinek szavait titokban rögzítették, és aki azt állítja, hogy egy negatív doppingtesztet országon belül 55 euróért, nemzetközi szinten pedig 180 euróért lehet venni.

Dorin Balmus azt mondta, hogy amikor az ő versenyzőiket ellenőrizte a MACS, "hasonmások" adtak vizeletmintát a sportolók helyett, az ellenőröket pedig lefizették, hogy "ne vizsgálják túl közelről az útleveleket".

Az insidethegames az ARD dokumentumfilmjének bemutatása után az elhangzottakkal kapcsolatban négy kérdést tett fel az IWF-nek, ezekre azt a választ kapta, hogy "az IWF jelenleg fordítja és vizsgálja a tv-műsort, és különösen aggódik amiatt, amit a fiatal sportolók állítólagos szisztematikus doppingolásáról állítanak".

"A 2008-ig visszanyúló számos nyilvánvaló hazugság, megalapozatlan állítás és bizonyítatlan pletyka mellett úgy tűnik, friss információk is elhangzottak a műsorban, amelyek segíthetik az IWF azon törekvését, hogy népszerűsítse a tiszta súlyemelést és megvédje a tiszta sportot" - áll a szervezet közleményében.

Az IWF azt ígéri, a lehető leghamarabb megvizsgálja a filmben elhangzottakat, és kérte a műsor leírását, valamint az annak alapjául szolgáló anyagokat.

"Az IWF nagyon komolyan veszi ezeket a vádakat, és ha szükséges, független segítséget is igénybe vesz majd az ügy kivizsgálására" - írta a szövetség.

A MACS visszautasítja az ARD vádjait

 

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) tiltakozik, és a leghatározottabban visszautasít minden vádat, amellyel az ARD német közszolgálati televíziós csatorna illette a MACS-ot az Aján Tamás ellen súlyos vádakat megfogalmazó dokumentumfilmjében - áll a MACS hétfői közleményében.

 Az ARD vasárnap este dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a MACS-ot - angol rövidítéssel HUNADO-t - bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.

"Értetlenül és felháborodottan tapasztaltuk, hogy a 2020. január 5-én adásba került dokumentumfilmben az általunk közölt tények egyáltalán nem jelentek meg, a Magyar Antidopping Csoport dokumentumokkal alátámasztott adatait a Német Közszolgálati Televízió teljes egészében figyelmen kívül hagyta, sőt homályos, minden tényleges bizonyítékot nélkülöző, rosszindulatú célozgatások, és nem valós információk kifejezetten hamis, és elfogadhatatlan színben tüntették fel a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőreinek munkáját" - rögzítette a MACS közleményében, melyet a szervezet nevében és képviseletében Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató írt alá és juttatott el az MTI-hez.

A közlemény szerint a Magyar Antidopping Csoport mint független, a WADA által auditált, jelenleg is teljes megfelelőségi státuszt élvező szervezet számos külföldi partnerrel, nemzetközi sportszövetségekkel, kiemelt sportesemények rendező szervezeteivel, illetve a Nemzetközi Mintavételi Ügynökséggel (ITA) is együttműködik doppingellenőrzések szervezése és lebonyolítása terén. Ezen mintavételek alkalmával a HUNADO "kizárólag mintavételi feladatokat lát el, és független mintavételi ügynökségként vesz részt a vizsgálatokban, tehát a mintavételekre vonatkozó megrendelést, illetve instrukciókat a vizsgálatokat elrendelő kapja, az eredményekre vonatkozóan, pedig semmiféle visszajelzést, vagy információt nem kap".

"Ez pontosan így történt a HUNADO-IWF együttműködés során is. Valamennyi a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség által megrendelt doppingellenőrzés a Magyar Antidopping Csoport és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség közötti együttműködési megállapodás keretében történt, és a mintavételek teljes dokumentációja az adatvédelmi szabályok betartása mellett a WADA vizsgálóbizottsága számára bármikor hozzáférhető" - áll a közleményben, amely ugyancsak tényként rögzíti: "nem érkezett hozzánk bejelentés arra vonatkozóan, hogy magyar doppingellenőr súlyos szabályszegést követett volna el, vagy olyan magatartást tanúsított, amely a minta tisztaságát, integritását veszélyeztette volna".

A MACS hangsúlyozza, hogy - szemben az ARD állításával - a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség Houstonban rendezett világbajnokságának évében, 2015-ben a Magyar Antidopping Csoport doppingellenőrei nem végeztek doppingellenőrzést Moldovában. A magyar doppingellenőrök által végzett utolsó doppingellenőrzés egy évvel korábban, a világbajnokságot megelőző évben, 2014. október 12-14 között, Chisinau-ban történt.

A közlemény tévedésnek nevezi azt is, hogy a houstoni súlyemelő vb-n a MACS nem vett részt, mivel - állítása szerint - a doppingellenőrzések közös munka keretében, az Amerikai Nemzeti Doppingellenes Szervezettel (USADA) való együttműködésben történtek.

"Ennek megfelelően a houstoni világbajnokság számos pozitív esetet feltáró doppingellenőrzésében a magyar doppingellenőrök tevékenyen részt vettek. Az USADA-HUNADO közötti együttműködés megismétlődött 2017-ben is, az Anaheimben megrendezésre került súlyemelő világbajnokságon is" - olvasható a dokumentumban.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei "felsőfokú végzettséggel rendelkező, az egészségügy különböző területein tevékenykedő, megbecsült, feddhetetlen szakemberek", és a szervezet "minden, a munkájukat érintő hamis, hazug, minden alapot és bizonyítékot nélkülöző hivatkozást és célozgatást" határozottan visszautasít.

MTI