2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Sport

Alacsonyabb osztályba sorolná a Fradit a Simon Wiesenthal Központ

Megfosztaná pontjaitól, és alacsonyabb osztályba sorolná a Ferencváros labdarúgócsapatát a Simon Wiesenthal Központ. A szurkolói csoportok továbbra sem tartják háborús bűnösnek Csatáry Lászlót, így nem értik a büntetést.

Továbbra sem nyugszanak a kedélyek az FTC–MTK mérkőzésen történtek kapcsán. A Csatáry Lászlóra emlékező szurkolók azt mondják: az MLSZ szabályzata nincs összhangban a magyar alkotmánnyal, magukra nézve viszont utóbbit tartják kötelező érvényűnek. „Behoztak egy olyan molinót, amely nem ütközik semmilyen magyar törvénybe. El tudom képzelni, hogy valakinek az érzékenységét sérti, hogy valaki azt gondolja, hogy túlmegy a jó ízlés határán, ezt megértem és el is fogadom, még akkor is, ha esetleg nekem más a véleményem erről, de ettől függetlenül ez nem egy büntethető kategória” – mondta egy szurkoló.

Az eset után az MLSZ 800 ezer forintra büntette a Fradit, a Simon Wiesenthal Központ pedig az európai szövetséghez fordult. Shimon Samuels, a szervezet külkapcsolati igazgatója a Stoppernek azt mondta: keményen meg kellene büntetni a Ferencvárost. „Az argentin szövetség igen keményen lépett fel a Chacarita Juniorssal szemben, amiért szurkolóinak rasszista megnyilvánulásaik voltak bolíviaiakkal, paraguayiakkal és zsidókkal szemben. Büntetésül megfosztották a csapatot az addig megszerzett pontjaiktól, a klubot pedig több osztállyal lejjebb sorolták. Úgy gondoljuk, ez precedens lehet, és az UEFA-nak is élnie kellene ezzel az eszközzel” – jelentette ki Shimon Samuels.


Samuels szerint az sem lehet enyhítő körülmény, hogy a klub aktív szereplője a kirekesztés elleni kampányoknak, amiért nemrégen a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díjjal tüntette ki a Ferencvárost. „A Ferencvárosnak Fair Play-díjat adni olyan, mintha Piroska díjat adna a farkasnak. Nonszensz” – mondta a külkapcsolati igazgató.

Orosz Pál, a labdarúgócsapat vezérigazgatója nem így látja. Azt mondja: egyetlen magyar klub sem tett annyit a kirekesztés ellen az utóbbi időben, mint a Ferencváros.

Részleteket a Hír TV Stopper című műsorában láthatnak 21.30-tól, ahol az is kiderül majd, miért épül Budapesten jégcsarnok egy atlétikai pálya közepére.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!