A 37 éves futballista november végén bontott szerződést a Manchester Uniteddel, majd a katari világbajnokságon a negyeddöntőig menetelt a portugál válogatottal.
Az ötszörös aranylabdás játékos jelenleg szabadon igazolható. Korábban - a Marca című spanyol lap szerint - a szaúdi al-Nasszr együttese évi 200 millió eurós szerződést ajánlott a portugál klasszisnak, ám Ronaldo nem fogadta el az ajánlatot. Egy hete pedig a sportfogadással foglalkozó oddschecker.com azt írta, a portugál Sporting lehetne a legesélyesebb a szerződtetésére.
"Kizárólag tőle függ, hiszen a klubok érdeklődnek iránta. Portugáliában azonban egyik csapat mögött sincs olyan anyagi háttér, amely lehetővé tenné annak az összegnek az előteremtését, amit ő eddig keresett és továbbra is kapni szeretne" - mondta Pinto da Costa, majd rögvest hozzátette: pedig Ronaldo megérdemelné.
Az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes futballista a vb után Spanyolországba utazott, és a Real Madrid edzőközpontjában készül.