"Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jó csapatom van, büszke vagyok, hogy sikerült ezt megcsinálni" - fogalmazott az Eb-re utalva Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a közmédia 40x20 című podcastjében csütörtökön. Kiemelte: a vasárnapi bécsi helyosztón a franciák ellen megszerzett medál visszacsatolás a játékosok felé, hogy a befektetett sok és kemény munka nem volt felesleges.
Előre tekintve a szakember kifejtette: márciusban és áprilisban két hét áll rendelkezésre a válogatott felkészülésére. Utóbbi a világbajnoki selejtezők időszaka, a kontinensbajnoki teljesítményével az olimpiai hatodik helyezett magyar csapat már kiharcolta a részvételét a jövő évi német-holland közös rendezésű vb-re: selejtező nélkül ott lesz a B csoportban, amelynek a hollandiai 's-Hertogenbosch ad otthont. Erre a periódusra olyan felkészülési partnert kell találni, amely szintén nem érintett a kvalifikációban. Mint Golovin elmondta, már folynak a tárgyalások erről, megvan, mely csapatokat szeretnék meghívni, figyelembe véve, hogy várhatóan be kell majd építeni játékosokat a keretbe.
"Van egy tervünk, azt akarjuk, hogy ez a csapat jó legyen a következő olimpián is, ehhez kicsi változásokra van szükség, de ebbe még nem szeretnék nagyon mélyen belemenni" - szögezte le a szövetségi kapitány.
"Minket most hívnak az erős csapatok és szívesen játszanak velünk, ez nekünk is jó és nekik is" - árulta el. -
"A norvégoknak mindig van egy tornájuk a világbajnokság előtt, ahol a legjobbakkal játszanak, többségben egymás között a skandináv együttesekkel. Oda valahogy nem nagyon hívják a franciákat, akiknek most ugyancsak volt egy nívós tornájuk, ott a spanyolokkal játszottak például. Mi a norvégoktól kaptunk meghívást a tornájukra, ez nagyon nagy szó."
Hozzáfűzte: ősszel, várhatóan novemberben a franciáktól kapott invitálással is él majd a magyar válogatott.
"Ha ezen a szinten akarunk maradni, folyamatosan ezekkel a csapatokkal kell dolgoznunk és játszanunk, ezáltal zárkózhatunk hozzájuk, nekünk ez tényleg fontos" - erősítette meg Golovin Vlagyimir.
A szövetségi kapitány kitért Szemerey Zsófi combsérülésére is, reményei szerint a kontinenstornán remeklő kapus pihentetést követően karácsony után klubja, a Metz HB rendelkezésére állhat majd.
Fotó: A bronzérmes magyar csapat ünnepel a női kézilabda Európa-bajnokság eredményhirdetésén a Wiener Stadthalléban 2024. december 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt