2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Sport

A horvátok legyőzésével 100 százalékos a Benedek-csapat

Horvátország elleni, utolsó csoportmérkőzését is megnyerte a magyar férfivízilabda-válogatott a budapesti Európa-bajnokságon. Benedek Tibor együttese 7–6-os sikere után hibátlan teljesítménnyel jutott az elődöntőbe, ahol majd a horvát–olasz negyeddöntő győztesével találkozik.

A magyar csapat már az utolsó meccse eredményétől függetlenül az elődöntőbe jutott a vízilabda Európa-bajnokságon, a horvátok viszont azért ugrottak medencébe, hogy a negyeddöntőben a könnyebb ágra kerüljenek. A horvát csapat az első negyedben el is húzott, a második játékrész elején pedig már 0–3-at is mutatott az eredményjelző, amikor Hosnyánszki megszerezte az első magyar gólt. Ezután nem kellett sokat várni az újabb magyar gólra, amit Erdélyi küldött a horvát kapuba, fél perccel később pedig Szívós gólja már az egyenlítést jelentette. A horvátok Jokovics ötméterese után jutottak újra előnyhöz, amit a félidő előtt Varga Dénes egalizált. A harmadik játékrészben sem mozdultak el a döntetlenről a csapatok: a magyar csapatból Madaras, míg a horvát együttesből Sukno volt eredményes. Az utolsó nyolc percben Tóth Márton újabb vezetőgóljára Muslim válaszolt, de a végső szó a magyar válogatotté volt: Nagy Viktor sokadik védése után Hárai csavarásával alakult ki a 7–6-os végeredmény. „Mindenki beletette, ami ereje és szíve volt ebbe a meccsbe, úgyhogy ez egy gólt ért most a javunkra. Nagyon jó érzés az, hogy előttem a játékosok mindent beletesznek a védekezésbe, rengeteg blokkot kaptam és ennek volt eredménye” – értékelt a meccs után Nagy Viktor, a csapat kapusa.

A magyar csapat legközelebb pénteken száll medencébe: akkor a horvát–olasz negyeddöntő győztesével mérkőzik meg a fináléba kerülésért. „Van nehézsége ugyanazzal a csapattal újra játszani, ezt tudjuk, de erre megpróbálunk felkészülni. De ha tippelnem kellene most, nem tudnám megmondani, hogy olasz vagy horvát, mert mindkettő ugyanolyan erős, mindkettő nagyon jól felkészült csapat, úgyhogy egy kétesélyes mérkőzés jön” – mondta Benedek Tibor szövetségi kapitány.

A másik csoportból Montenegró lépett csoportelsőként az elődöntőbe, ahol a szerb–görög negyeddöntő nyertesével találkozik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!