2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Sport

A helyi sajtó szerint bátran futballozott a Ferencváros

A két legfontosabb, az FC Barcelonához köthető sportnapilap szerint a Ferencváros bátran futballozott kedden a katalán sztárcsapat elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, amelyet a Camp Nouban 5-1-re nyertek meg a házigazdák.

  • A helyi sajtó szerint bátran futballozott a Ferencváros

A Sport című katalán újság az "Ötös az El Clásico előtt" címmel jelent meg szerda reggel, a mérkőzéssel foglalkozó cikk pedig kiemeli, hogy a Barcelona megnyugtató győzelmet aratott, ami jó előjel a Real Madrid elleni szuperrangadó előtt.

Az elemzés szerint Szerhij Rebrov, a Ferencváros mestere bátor taktikával küldte pályára csapatát, amely a mérkőzés elején jól játszott és többször is veszélyeztetett - Tokmac Nguen lesgólt szerzett, Isael pedig kapufát lőtt -, azonban onnantól kezdve, hogy a Barcelona felvette az összecsapás ritmusát, magabiztosan irányított.

A Sport szerint a Barcelona védekezése nem volt hibátlan, ráadásul elveszítette a Juventus elleni összecsapásra Gerard Piquét, akit Tokmac többször is átjátszott és kiállíttatta a büntetőből szerzett magyar gólt megelőzően. A cikk szerint Szerhij Rebrov emberelőnyben kicsit kockáztatott, de a hazaiak kispadján Ronald Koeman tökéletesen reagált, hiszen a középpálya stabilizálására beküldte Sergio Busquetset, a szélre pedig Ousmane Dembélét, akiknek nagy szerepük volt abban, hogy a Barcelona tíz emberrel is két gólt lőtt még a hajrában.

A másik jelentős katalán sportnapilap, a Mundo Deportivo - akárcsak a Sport - külön foglalkozik azzal, hogy két 17 éves futballista, Ansu Fati, illetve Pedri is betalált. Egyúttal emlékeztet rá, korábban még soha nem volt példa a BL történetében arra, hogy egy mérkőzésen két kiskorú is gólt szerezzen. A honlapokon még az is téma volt, hogy a BL-debütáns Pedri taxival ment haza a mérkőzést követően.

"Koeman csapata egy jó meccsen önbizalmat szerzett, ami a megfelelő pillanatban jött, miután előző két mérkőzésén csak egyetlen gólra volt képes" - írta a lap, amelynek értékelése szerint a Barca ezúttal megfelelő ritmusban játszott, esélyeket teremtett és nyomást gyakorolt a Ferencvárosra. Ugyanakkor az újság dicsérte a magyar együttest nagyon gyors ellenakcióiért, amelyeket főképpen a találkozó elején vezetett.

"A Ferencváros hosszú labdákkal Nguent kereste, az eredmény: egy gól, amelyet les miatt nem adtak meg" - írja a Mundo Deportivo, amely úgy látta: a Messi által kiharcolt és értékesített tizenegyes kellett ahhoz, hogy a Barca addigi "apátiája" megszűnjön, és Fati találata nyomán lett egyre jobb a csapat játéka és nőtt meg a magabiztossága.

A sportlap egytől ötig értékelve a futballisták teljesítményét az egész mezőnyben csupán egynek, az október végén 18 éves Ansu Fatinak adott négyest, még Messi is csak hármas osztályzatot érdemelt ki. Az FTC-ből - legjobb jegyként - hárman kaptak hármast: a kapus Dibusz, továbbá két csatár, Tokmac Nguen és Isael.

A Ferencváros 25 év után szerepel újra a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörében. Szerhij Rebrov együttese legközelebb jövő szerdán a Dinamo Kijevet fogadja a Groupama Arénában. Az ukránok a Juventustól elszenvedett 2-0-s hazai vereséggel rajtoltak.

 

Orosz Pál: Nem játszottuk el az áldozati bárány szerepét

Orosz Pál szerint a Ferencváros labdarúgócsapata és az FC Barcelona között a legkisebb különbség a pályán volt a keddi Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen, amelyet 5-1-re nyert a Camp Nouban a házigazda.

"Nagyon jó élményekkel megyek haza, ugyanis véleményem szerint a legkisebb különbség a pályán volt köztünk, hiszen ha megnézzük, akkor egy olyan csapat ellen játszottunk, amelynek körülbelül harminc-negyvenszeres a költségvetése" - mondta az MTI-nek nem sokkal a hazautazás előtt az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

"Tokmac az elején lőtt egy gyönyörű lesgólt, majd jött Isael kapufája. Próbáltuk játszani a játékunkat, de azért természetesen alapvető különbség van a két együttes játékoskerete között. Mindenesetre egyáltalán nem futballoztunk alárendelten, nem játszottuk el az az áldozati bárány szerepét" - tette hozzá Orosz Pál.

A sportvezető megjegyezte, jövő szerdán, a Dinamo Kijev ellen sem feltett kézzel megy ki a pályára az együttes, amely az ukránokat is meglepheti úgy, mint ahogyan tette azt a Barcelonával a mérkőzés egyes szakaszaiban.

"A VIP-páholyban azért volt némi mozgolódás a barcelonaiak részéről, amikor 3-1 után emberelőnyben volt egy-két helyzetünk" - fűzte hozzá Orosz Pál.

 

Koeman szerint a kiállítás túlzás volt

Ronald Koeman, a Ferencvárost kedden este 5-1-re legyőző FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint túlzás volt, hogy Gerard Piqué piros lapot kapott megmozdulásáért a két együttes Bajnokok Ligája-mérkőzésén.

A kiállítás miatt a tapasztalt védő nem lehet ott a jövő heti, Juventus elleni, idegenbeli csoportrangadón. Piquét azután küldte le a pályáról a svájci játékvezető, Sandro Schärer, hogy a játékos a 68. percben lerántotta a 16-oson belül az FTC norvég támadóját, Tokmac Nguent.

Koeman szerint a 11-es mellett a sárga lap lett volna a megfelelő szankció.

"A büntető és a piros lap együtt rosszul érintett bennünket, de kezdünk hozzászokni, egy emberrel kevesebben vagyunk - fogalmazott a holland tréner. - A Celta Vigo ellen is ez történt, és most is. A büntetés túl szigorú. Szabálytalanság történt, ami 11-est és sárga lapot ért. Nem értem, a bíró miért a pirosat mutatta fel, de el kell fogadnunk a döntést."

A meccsen a katalánok argentin sztárja, Lionel Messi is betalált, így ő lett az első játékos, aki sorozatban 16 BL-szezonban eredményes tudott lenni. Rajta kívül Ansu Fati, Philippe Coutinho, Pedri és Ousmane Dembélé szerzett gólt a hazaiaknál, Koeman szerint ez megnyugtat egy edzőt.

"Ha eddig voltak kételyek azzal kapcsolatban, hogy ki szerez gólt a Barcában, akkor ma este megmutattuk, hogy megvannak a megfelelő embereink erre a célra" - fogalmazott Ronald Koeman.

 

Kapcsolódó anyagok:

Bajnokok Ligája: Négy góllal kapott ki Barcelonában a Ferencváros

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!