2024. 05. 24. Péntek Eszter, Eliza napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Külföld

Washington az atomfegyver-mentesítésre tett ígérete betartását várja el Phenjantól

Az atomfegyver-mentesítésre tett ígérete betartását várja el Phenjantól Donald Trump amerikai elnök, aki egy hétfői rendezvényen beszélt erről Minnesotában. Hasonlóképpen nyilatkozott Mike Pompeo külügyminiszter egy texasi konferencián.

  • Washington az atomfegyver-mentesítésre tett ígérete betartását várja el Phenjantól

Donald Trump a minnesotai Burnsville városkában nagygyűlést tartott, amelyen elsősorban az erős amerikai gazdaság eredményeit sorolta, de kitért Észak-Koreára is. Dicsérte a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőhöz fűződő - mint fogalmazott: - "nagyszerű viszonyát", és ismételten hitet tett amellett, hogy Észak-Koreának fel kell számolnia atomfegyvereit és fel kell hagynia rakétakísérleteivel. Utalva arra, hogy Kim szombaton jelezte, készen állna egy harmadik csúcstalálkozóra is, leszögezte: "a tárgyalás ok, tárgyalni oké". Kifejtette, hogy "jó a viszonyunk, a szankciók érvényben vannak... és sok konstruktív dolog történik. De hozzátette, hogy nem híve a túlságosan is gyors tárgyalásoknak.

"Nincs szükség gyorsaságra, most tökéletes iramban haladunk. Jó a viszonyunk, de a szankciók is érvényben vannak" - mondta. Trump egyébként a múlt héten Washingtonban Mun Dzse In dél-koreai elnökkel tárgyalva már jelezte: a tavalyi szingapúri és az idei vietnami csúcstalálkozó után készen áll egy harmadik találkozóra is az észak-koreai vezetővel.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy texasi rendezvényen elhárította Kim Dzsong Un felvetését, miszerint Washingtonnak rugalmasságot kellene tanúsítania az atomfegyver-mentesítésről szóló tárgyalásokon. Pompeo szintén megismételte a korábbi álláspontját: Phenjannak be kell tartania az atomfegyver-mentesítésre tett ígéretét. Hozzáfűzte, hogy az észak-koreai vezetésnek bizonyítania kell, hogy megtette a lépéseket ebbe az irányba.

Az amerikai diplomácia vezetője azt is hangoztatta: Donald Trump "eltökélt abban, hogy a diplomáciai eszközeivel haladjon előre".

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hidvéghi Balázs: Nem lehet átgondolatlan intézkedésekkel büntetni a budapestieket + videó

Hidvéghi Balázs: Nem lehet átgondolatlan intézkedésekkel büntetni a budapestieket + videó

A főpolgármester hazugságspirálba került annak kapcsán, hogy kitiltaná-e vagy sem az autókat a fővárosból - erről Hidvéghi Balázs, Fidesz európai parlamenti képviselője, aki egyben a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke is beszélt a Napi aktuálisban. A politikus úgy fogalmazott: nem a rakpartot, hanem a Gyurcsány–Karácsony-korszakot kell lezárni a fővárosban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Salvini lesújtó véleménnyel van Ursula von der Leyenről

Salvini lesújtó véleménnyel van Ursula von der Leyenről

Nem szavaztam és soha nem fogok szavazni egy olyan emberre, mint Ursula von der Leyen, aki az egyik legrosszabb Európai Bizottságot vezette, és több kárt okozott, mint a jégeső - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője egy pénteki sajtótájékoztatóján.
Putyin megszólalt Volodimir Zelenszkijről

Putyin megszólalt Volodimir Zelenszkijről

Megszűnt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legitimitása, a kérdés az, hogy kivel kell tárgyalásokat folytatni Ukrajnában - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő pénteken Minszkben, ahol fehérorosz hivatali kollégájával, Aljakszandr Lukasenkával egy és háromnegyed órás tárgyalást folytatott a közös orosz-fehérorosz kormányülés előtt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!